Táblázatok nyomában egrik 2025. 11. 04., k – 23:10

Örök tél (Szász Attila filmje, 2018)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Az Örök tél 1944 decemberében kezdődik, amikor szovjet katonák egy kis dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket „egy kis munkára”. Azt mondják, málenkij robotra viszik őket, vagyis dolgozniuk kell majd, három hétig. Irén, aki férjét várja haza a frontról, abban a tudatban válik el hatéves kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Bevagonírozzák őket és egy hosszú és keserves vonatút után a Donyec-medence egyik szovjet munkatáborában találják magukat, ahol embertelen körülmények között kell dolgozniuk. A svábokat, mint háborús bűnösöket kezelik, és felelőssé teszik őket a német katonák által elkövetett borzalmakért. Irén itt találkozik egy Rajmund nevű férfival, aki megtanítja neki, hogyan lehet a poklot túlélni. Kettejük között különleges kapcsolat szövődik. Vajon sikerül-e hazajutniuk? Milyen áron élheti túl az ember a poklot? Beteljesülhet-e egy lágerben született szerelem, ha mindkettőjüket család várja otthon?

Ez az első játékfilm, amely hitelesen mutatja be a kényszermunkára elvitt százezernyi magyar történetét. Gera Marina az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb színésznőnek járó Nemzetközi Emmy-díjat.

 

Időpont: 2025. november 19.; 18:00

Helyszín: Egyetem téri campus (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt., A/1 gyakorló, ruhatár melletti folyosó)

 

Rendező: Szász Attila

Forgatókönyv: Köbli Norbert

Operatőr: Nagy András

Vágó: Hargittai László

Zene: Parádi Gergely

Szereplők: Gera Marina, Döbrösi Laura, Farkas Franciska, Csányi Sándor, Kiss Diána Magdolna

 

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: Szász Attila Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer és Bognár Zalán történész, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnöke, málenkij robot-kutató.

 

Szász Attila
              Szász Attila
Bognár Zalán
              Bognár Zalán

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=HZSTvEVz87I

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk: https://www.ajk.elte.hu/content/orok-tel-szasz-attila-filmje-2018.e.1957

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

F

A Nagyolvasó a mai napon 18:45-kor bezár.

Anyám és más futóbolondok a családból (Fekete Ibolya filmje, 2015)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Ironikus családregény a 20. század magyar sorsfordulóiról, és egy asszonyról, aki derűs iróniával igyekezett kimaradni a történelemből. Berta, a középkorú újságíró, 92 éves édesanyját ápolja. A demens öregasszony néha a lányát, néha már magát sem ismeri meg, azonban folyamatosan mesél. Elmondja a család százéves történetét, hogyan költöztek, ha épp szorította őket az aktuális rendszer: próbáltak kimaradni a történelemből. A film stílusát az teszi egyedivé, hogy elegánsan keveri a korabeli dokumentumfelvételeket a játékfilmes részletekkel.

Az Anyám és más futóbolondok a családból tulajdonképpen egy családregény. A film rövid epizódok, anekdoták füzére, melyek derűs iróniával veszik számba, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül a kisemberek, akik alulról szemlélték a történelmet. A filmben felsorakoznak a 20. századi magyar történelem drámai fordulópontjai Trianontól a második világháborún keresztül az ’56-os forradalomig, de a családi emlékezeten átszűrve kapnak egy derűs árnyalatot. Azén a családén, amely kikezdhetetlen életszeretettel és humorral viseli a sorsát, huszonhétszer költözik, hogy mindig meglógjon az épp lecsapni készülő rezsimek elől.

 

Időpont: 2025. november 12.; 18:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (Budapest, V. Ferenciek tere 6.)

 

Rendező, forgatókönyvíró: Fekete Ibolya

Operatőr: Gózon Francisco, Jancsó Nyika

Vágó: Szalay Károly

Zene: Novák János

Főbb szerepekben: Ónodi Eszter, Szaflarska Danuta, Básti Juli, Gáspár Tibor, Bán Bálint, Bartsch Kata

 

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó és Fekete Ibolya, a film rendezője.

 

Révész Renáta Liliána
          Révész Renáta Liliana
Fekete Ibolya
                   Fekete Ibolya

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=rta41kov_Qg

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk: https://www.ajk.elte.hu/content/anyam-es-mas-futobolondok-a-csaladbol-fekete-ibolya-filmje-2015.e.1955
A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Kilakoltatás (Fazekas Máté Bence filmje, 2021)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Egy nem mindennapi kilakoltatás története egy napba sűrítve. Richárd, az elszánt bírósági végrehajtó-tanonc új feladata: élete első kilakoltatásán a Zrínyi utca egyik kertes házában lakó idős nénit kell kiköltöztetnie. Ilona néninek viszont esze ágában sincs elhagynia szeretett házát, heroikus küzdelmet folytat és mindent eszközt bevet, hogy meggátolja a kilakoltatást. Sőt, még pár aktivista is felbukkan a helyszínen, élőláncot alkotva próbálják menteni a néni kis házba sűrített életét. De Richárd eltökélt és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kitűzött célt végre hajtsa. „Segítségére” van a rendőrség, a tűzoltók, a néni falkányi kutyájához jól értő sintér, az állatkerti dolgozók, és a túsztárgyalók. A Kilakoltatást megtörtént események ihlették. 

 

Időpont: 2025. november 5., 18:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (Budapest, V. Ferenciek tere 6.)

 

Rendező, forgatókönyvíró: Fazekas Máté Bence

Operatőr: Tóth Evelin Judit

Vágó: Rudas Marianna

Zene: Konsiczky Dávid

Szereplők: Orosz Ákos, Nagy Mari, Znamenák István, Mészáros Blanka

 

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: dr. Béda László, végrehajtási jogász és Fazekas Máté Bence, a film rendezője.

Dr. Béda László
               Dr. Béda László   
Fazekas Máté Bence
            Fazekas Máté Bence

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=FoY6NiP4Krg

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk: https://www.ajk.elte.hu/content/kilakoltatas-fazekas-mate-bence-filmje-2021.e.1953
A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Mozaikok az ELTE örökségéből – 2025. október

A hónap műtárgya − Nyugati hosszúcsőrű hangyászsün (Zaglossus bruijnii Peters & Doria, 1876) 

Az ELTE Természetrajzi Múzeum ma az egyetem természetrajzi, természettudományi örökségének és kincseinek tárháza, az 1700-as évek végétől napjainkig öleli fel az egyetemen összegyűlt természeti tárgyakat, muzeális oktatást segítő és kutatási eszközöket. Az alapításának számító 1774-es dátum is az akkori Természetrajzi Tanszék alapításához kötődik. A múzeum két nagy kiállítótérrel rendelkezik: az Ásvány- és Kőzettár impozáns történeti bútoraival a 19. századot idézi, a Biológiai és Őslénytani Kiállítás pedig egy napfényes, 21. századi üvegpiramisban kapott helyet. A hónap műtárgya ez utóbbi gyűjteményében található nyugati hosszúcsőrű hangyászsün.  

A hangyászsünök a tojásrakó emlősök (Monotremata) közé tartoznak. A közvetlen ősüknek tekinthető fosszíliák mintegy 17 millió évesek, viszont a tojásrakó emlősök legidősebb közös ősétől származó felkarcsont korát − a modern CT morfometriai vizsgálatok alapján − 100 millió évvel ezelőttire datálják és szemiakvatikus (vízhez kötődő) életmódú, kacsacsőrű alkatú emlősnek tartják. Ily módon a ma élő hangyászsünök szárazföldi, ásó életmódja másodlagosan kialakult sajátosság. Jó úszóképességüket a mai napig megőrizték. Anatómiai és élettani sajátosságaik ősi és modern bélyegeket ötvöznek: kloákájuk van, pergamenszerű héjú tojással szaporodnak, de tejmirigyeik váladékával nevelik apró utódukat; vállövük szerkezete hüllőszerű; csontvázuk robusztus; a koponya részaránytalan, egyszerű, az állcsont és állkapocs madárcsőrszerűen megnyúlt, fogatlan. Megtévesztően, de ormánynak és csőrnek egyaránt nevezik ezt az egyedi képletet. A zsákmány megtalálását az ormányt fedő bőrben lévő elektro- és mechanoreceptorok segítik. Életmódjukról, elterjedésükről és állományaik nagyságáról a mai napig kevés ismeret áll rendelkezésre. A fosszilis leletek, az őslakosok sziklafestményeinek elemzése és a recens észlelések alapján az biztos, hogy jelentősen gyakoribbak voltak és nagyobb területen fordultak elő Pápua Új-Guinea, Ausztrália és Tasmania területén, száraz és nedves trópusi környezetben egyaránt. Tudományos nevüket vélhetően a félig-meddig ember és kígyó testű Ekhidnáról, a görög mitológiai szörnyalakról kapták. A hangyászsünöknek négy recens faja ismert.  

A gyűjteményünkben a nyugati hosszúcsőrű hangyászsün (Zaglossus bruijnii) egy hím példánya tanulmányozható. Kiemelt tudományos és történeti értékkel bír.   

Ez a faj a legnagyobb testű, legdúsabb bundájú a rokonai között, ’csőrszerű ormánya’ enyhén lehajló. Az élethűen megörökített példány preparátora a híres német Gustav Adolph Frank, a beszerzés dokumentált ideje 1886−87. A faj Pápua Új-Guinea magasabban fekvő trópusi hegyvidéki erdőségeiben él, lomha, főleg éjjel aktív. Nappal bokrokban, gyökerek, sziklák között vagy más állat által ásott és felhagyott üregekben pihen. Rokonaihoz hasonlóan talajban élő gerinctelenekkel táplálkozik, melyeket erős karmaival és orrával ás ki, és hosszú, ragadós, tüskés felszínű, hosszú nyelvével könnyen megragad (pl. hangya, termesz, giliszta). Magányos, de a hetekig tartó nászidőben igen feltűnően és sokan kergetőznek, a nőstény pedig 7−12 hónapig élvezi utódja társaságát, gondoskodva róla. A faj az IUCN alapján kritikusan veszélyeztetett (CR) státuszú az élőhelyvesztés, az illegális vadászat és a behurcolt ragadozók miatt.  

Írta: Dr. Ronkayné Tóth Mária (biológus-muzeológus, ELTE Természetrajzi Múzeum Biológiai és Őslénytani Kiállítás) 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Természetrajzi Múzeum

K21 beszámoló nap – Eredmények a minőségfejlesztés tükrében

A K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottság 2025. évi harmadik negyedéves beszámolóján a munkacsoportok vezetői számot adtak az elmúlt negyedév eredményeiről, a folyamatban lévő munkákról és változásokról.

Az ELTE munkatársi, valamint a hallgatói igény- és elégedettségi mérés könyvtárakra vonatkozó eredményeinek kiértékelését elvégezte a Primer kutatások munkacsoport. A Folyamatirányítási munkacsoport pedig a Minőségirányítási Kézikönyvben szereplő kulcsfolyamatok leírásának koordinálását végzi.

A Kommunikációs munkacsoport a honlapon, az EKSZ-hírlevélben és a Kolibri-levelezőlista 3 hónap – 3 percben című rövidfilmjén keresztül tájékoztatást nyújtott a munkacsoportok által elvégzett feladatokról és elért eredményekről, valamint hozzájárult a K21 beszámoló napok találkozóinak előkészületei és adminisztrációja sikeréhez. Közreműködtek további EKSZ-hírek közzétételében az ELTE Könyvtárak felületén, többek között az EKSZ kitüntetettei, a gólyák részére történő köszöntő és szolgáltatásismertető, valamint a gyógypedagógus-képzés jubileuma alkalmából kihelyezett idővonal tárgyában, melyek az EKSZ-hírlevélben is megjelentek.

A Zöld könyvtári kérdőív adatainak és eredményeinek összesítése folyamatban van.

A Könyvtárvezetők munkacsoport egy megbeszélést tartott, melynek keretében tájékozódtak az idén lejáró könyv- és folyóirat-közbeszerzések utáni változásokról, az új közbeszerzési pályázatok kiírásáról, feltételeiről, valamint egyeztettek többek között a 2026. évi EISZ-beszerzésekről és az aktuális ügyekről.

A K21 Minőségügyi Koordinációs Bizottság eredményeiről és újabb fejlesztéseinkről honlapunkon hamarosan friss hírrel jelentkezünk.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL