Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Terembérlés

Történelmi hangulatú környezetben kínálunk lehetőséget rendezvények tartására. További információval, konkrét ajánlattal munkatársaink a kabinet@lib.elte.hu levelezési címen állnak rendelkezésre.

Díszterem (Nagyolvasó) 

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár díszterme. Fotó: Balogh József

1. kép: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár díszterme. Fotó: Balogh József

Az ELTE Egyetemi Könyvtár mai épülete 1873–1876 között épült Skalnitzky Antal tervei alapján, barokk karzatos dísztermét Lotz Károly freskói díszítik. Az I. Ferenc Józsefet ábrázoló Than Mór-festmény méltó helyet foglal el a 280 m² alapterületű, 15 m belmagasságú teremben, ahová természetes fény árad be a mennyezeti üvegtetőn keresztül. A 80–100 fő befogadására alkalmas, reprezentatív műemlékhelyszín lehetőséget biztosít rendezvények, konferenciák, előadások, könyvbemutatók, ünnepi események, sajtótájékoztatók lebonyolítására.

Olvasótermek  

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Szakolvasója. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

2. kép: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Szakolvasója. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Irodalmi olvasóterme. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

3. kép: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Irodalmi olvasóterme. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Közösségi Tér. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

4. kép: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Folyóirat-olvasója. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Kisebb olvasói tereink, a 20–30 fő befogadására alkalmas Szakolvasó, a maximum 14 fő befogadására alkalmas Irodalmi Olvasó, továbbá a kör alakú Folyóirat-olvasó kisebb-nagyobb tréningek, partnertalálkozók helyszíne lehet.

Aula 

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulája. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

5. kép: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulája. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Az impozáns, boltíves, kiváló akusztikájú aula ideális lehetőséget biztosít 50–80 fő részére exkluzív rendezvények, állófogadások megrendezésére.

Tanácsterem  

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tanácsterme. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

6. kép: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tanácsterme. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

A 15–30 fő befogadására alkalmas Tanácsterem kisebb rendezvények, könyvbemutatók, szakmai tapasztalatcsere lebonyolítására alkalmas.

Közösségi tér és konyha  

Közösségi tér és konyha

7. kép: Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár közösségi tere és konyhája. Fotó: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

A közösségi térben maximum 35-40 fő foglalhat helyet, a tér alkalmas kisebb rendezvények, workshopok, előadások és kerekasztal-beszélgetések lebonyolítására. A teremben interaktív tábla és fehértábla is elérhető, így lehetőség van kis létszámú oktatások megtartására is.

A közösségi tér és konyha foglalása ELTE polgároknak

A Book of Your Life projekt keretében kialakított közösségi tér használati szándékát a kabinet@lib.elte.hu e-mail címen szükséges jelezni az alábbi adatok megadásával:  

  • az igénylő neve, ELTE-s e-mail címe
  • a közösségi térbe tervezett program címe,  
  • a közösségi térbe tervezett program rövid leírása, a program ELTE-s kapcsolódása,  
  • a közösségi térbe tervezett program időpontja és időtartama,  
  • a program tervezett nyelve (magyar vagy idegen nyelven zajlik a program),  
  • a program lebonyolításához igénybe szeretnék-e venni a közösségi térhez kapcsolódó teakonyhát, 
  • technikai igények (például okostábla használata).   

A beérkező igényeket a tervezett programot megelőzően, legalább 7 munkanappal korábban szükséges bejelenteni. Az igényekre 2 munkanapon belül visszajelzés érkezik. 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL