SKL

Regisztrálásra/beiratkozásra a könyvtár I. emeletén található információs pultnál, személyesen van lehetősége. Amennyiben Ön… … az ELTE hallgatója A könyvtárba ingyen iratkozhat be. Hallgatóként a beiratkozás egy szemeszterre érvényes. Olvasójegyként a diákigazolvány és olvasójegy szolgál, ezért kérjük, beiratkozáshoz személyi okmányain kívül ezt is hozza magával, illetve legyen mindig Önnél, amikor a könyvtárba látogat. … PEDAGÓGUS VAGY KÖZÉPISKOLás DIÁK 14. életévét betöltött, 16 év alatti középiskolás diákok ingyenesen iratkozhatnak be.
Törzsgyűjtemény A könyvtár az ELTE Savaria Egyetemi Központjában oktatott és kutatott tantárgyai körében gyűjti és közvetíti a szakirodalmat. A több mint 200 ezer kötetes állományából 30 ezer kötet szolgálja az idegennyelvi képzéseket. A könyvtár egyúttal a régió legnagyobb pedagógiai szakkönyvtára is, amely nemcsak a hagyományos pedagógusképzés tudományterületeit támogatja, hanem a gépész és gazdaságtudományi képzéseket is.
Az ELTE Iratkezelési Szabályzatának függeléke az Irattári terv.  A Savaria Egyetemi Központban keletkező iratok rendszerezése, selejtezése irattári tervek szerint valósul meg. Az irattári terv tartalmazza az iratok tétel szintű megnevezését, megőrzési idejét, levéltárba adás idejét. 
A Levéltári törvény (1995. évi LXVI. törvény) értelmében alanyi jogon, állampolgárságra és életkorra való tekintet nélkül bárki ingyenesen kutathat a levéltárban. A levéltári iratanyagban való kutatás feltételeit a Kutatási Szabályzat határozza meg. A levéltár fond- és állagjegyzéke a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség UnivA adatbázisában érhető el. Fond- és állagjegyzék URL: http://univa.mflsz.hu/index.php/savari-egyetemi-kozpont-leveltara-iratai
Irat előkészítés előzetes bejelentkezéssel kérhető a +36 94 504-368-as telefonszámon, illetve a leveltar@sek.elte.hu e-mail címen.
A levéltár 2008-ban jött létre a Nyugat-Magyarországi Egyetem fióklevéltáraként. 2017-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár keretei között működik. A levéltár gyűjti, rendszerezi és kutathatóvá teszi a Savaria Egyetemi Központ és jogelőd intézményeiben keletkezett maradandó értékű iratanyagot. Az 1958-as évektől kezdődően őriz dokumentumokat.
A jogelődként 1959. decemberben létrejött intézeti könyvtár a Szombathelyi Tanítóképző Intézet dokumentumellátását szolgálta. 1974-től az önálló Szombathelyi Tanárképző Főiskola keretében már 11 tanszéki letéti, valamint a Bolyai János Gyakorló Iskola könyvtárát irányította, és fejlődött a régió legjelentősebb pedagógiai szakkönyvtárává. 1977-ben a főiskolán működő audiovizuális képzés támogatására médiatár alakult. A folyamatosan bővülő könyvtár 1989-ben 400 m2 alapterületű kölcsönzői pavilont kapott.
Szabályzat Egyetemi Könyvtári Szolgálat Könyvtárhasználati Szabályzata (SZMSZ 2. sz.