Bábel Klára hárfakoncertje, közreműködik Amirás Árpád csellóművész

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából Bábel Klára hárfaművész, Amirás Árpád csellóművésszel közreműködve ad koncertet 2025. szeptember 20-án 16.00 órától az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. A hangverseny keretében Boccherini, Leoncavallo, Charpentier, Schubert, Mendelssohn és Paganini művei csendülnek fel.

Bábel Klára a zongorával kezdte zenei tanulmányait, 12 évesen felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára. Hárfa tanulmányait 10 évesen kezdte, majd jelessel és kitüntetéssel diplomázott. 2007-ben felvételt nyert a brüsszeli Koninklijk Conservatoriumba, 2008-ban különdíjat kapott a IV. Vera Dulova hárfaversenyen Moszkvában. 2010-ben Artisjus díjjal tüntették ki, 2010-ben, 2011-ben, és 2013-ban is elnyerte a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat. 2009-ben a MÁV Szimfonikusokhoz, 2010-ben pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarához nyert próbajátékot. 2024-ben fejezte be doktori tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, és kezdte meg a Művészeti Instruktor Mesterképzés szakát az ELTE-n. Több alkalommal vett részt mesterkurzusokon Párizsban, Moszkvában, Nizzában. Rendszeresen szerepel szóló-, és kamarakoncerteken Magyarországon. 2004-ben Londonban a Christie's aukciós házban, 2011-ben pedig a Bukaresti Nemzeti Zeneegyetemen adott szólóestet. 2013 óta dolgozik a szlovák Quasars Ensemble zenekarral Pozsonyban és Kassán. Számos felvételt készített már a Bartók Rádió felkérésére. 2015-ben 1. helyezést ért el a VII. Nemzetközi Marcel Tournier hárfaversenyen kamara kategóriában Kovács Zalán László tubaművésszel, majd döntősei voltak a Concorso Internazionale di Musica Marco Fiorindo nemzetközi kamaraversenynek. 2016-ban pedig Golden Awardot nyertek a VIII. Nemzetközi Svirel-i kamaraversenyen. 2017-ben Fesztiváldíjjal tüntette ki a Bach Mindenkinek Fesztivál. A 2011-től megálmodott Sounds of Bábel koncertek művészeti vezetője. A koncertek alkalmával nemcsak a szóló hárfa irodalmat ismerheti meg a közönség, de elkalandozva a jazz világába igazán színes repertoárt hallhatunk kiváló művészekkel együttműködve. 2020-ban az Év Művészének választotta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.

Amirás Árpád Budapesten született, és zenei tanulmányait is itt végezte. A Zeneakadémián Perényi Miklós növendéke volt, később pedig a Rádiózenekarban együtt zenélt középiskolai tanárával, Puskás Zsolttal. 2019-től a Rádiózenekar cselló szólamvezetője. Mindemellett éveken át játszott kamarazenekarban is. Rendszeres fellépője mind a hazai, mind pedig a külföldi zenei életnek.

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, 1053 Budapest, Ferenciek tere 6., Nagyolvasó

Időpont: 2025. szeptember 20., 16.00–17.00 óra

Programjainkról további részletek honlapunkon és a Kulturális Örökség Napjai hivatalos oldalán érhetők el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Amirás Árpád

 

Illusztráció szerzője, forrása:
Bábel Klára

Kulturális Örökség Napjai – Lapokba zárt kincseink

A Kulturális Örökség Napjai keretében 2025. szeptember 20-án, szombaton ismét megnyitjuk könyvtárunk kapuit az érdeklődők előtt. Könyvtártörténeti vezetésekkel, kalligráfiai workshoppal és könyvkötészeti kézműves programmal, restaurátorműhely-bemutatókkal, filmvetítésekkel, tudós akadémikusokról szóló kiállításunkkal, egyetemtörténeti tárlattal, néptáncbemutatóval, valamint hárfa- és csellókoncerttel szeretnénk kulturális örökségünk védelmére felhívni a figyelmet.

Az idei programsorozat 10.00 órától az ELTE Eötvös Művészeti Együttes néptánccsoportjának bemutatójával kezdődik. A Magyar Tudományos Akadémia 200. jubileuma alkalmából nyíló kamarakiállításunk három olyan kiemelkedő tudósegyéniségnek, Toldy Ferencnek, Szilágyi Sándornak és Eötvös Lorándnak a dokumentumait és életpályáját mutatja be, akik az Egyetem, az Egyetemi Könyvtár és az Akadémia történetében is fontos szerepet játszottak. Rendezvénysorozatunkon Bábel Klára hárfa- és Amirás Árpád csellóművész adnak koncertet zenekedvelőik részére. Építészet a filmvásznon címmel pedig Szomjas György Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező filmjein és beszélgetéseken keresztül a falak rejtett titkaiba nyerhetnek betekintést. A Jókai-emlékév alkalmából Jókai-kvízzel, kirakójátékokkal és könyvjelzőszínezéssel tarkítjuk rendezvényünket. Részletes programot itt és a Kulturális Örökség Napjai hivatalos honlapján talál. Mindenkit szeretettel várunk!

A rendezvénysorozat programjairól kép-, hang- és videófelvételek készülnek. Az elkészült felvételek a szervezésben részt vevő intézmények honlapján, kiadványaiban, fórumain és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Félvilág (Szász Attila filmje, 2015)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

1914 januárjában egy utazókosarat sodort partra a jeges Duna, benne egy megfojtott nő holttestével… A rendőrség százhúsz detektívvel fogott munkába, hogy a meggyilkolt nő személyazonosságát kiderítsék. A hulla a pesti éjszaka híres-hírhedt kurtizánja, Mágnás Elza volt. Ki ölte meg Elzát és miért? Az I. világháború előtt hónapokig ez a kérdés tartotta lázban Budapestet, és foglalkoztatja 100 év elteltével is a közvéleményt. Erről a rejtélyről lebbenti fel a fátylat a film, amely Mágnás Elza utolsó napjait dolgozza fel.

A különleges képi világú film középpontjában három nő áll: a félvilági életet élő Mágnás Elza, bigott komornája, Rózsi, valamint a fiatal és naív cselédlány, Kató. A közöttük szövődő bizarr, szenvedélyes viszonyokat és sikamlós hatalmi játszmákat bonyolítják tovább az Elza körül felbukkanó férfiak, egészen a sokkoló végkifejletig. Az alkotás 2016-ban a Magyar Filmdíjon elnyerte a legjobb TV játékfilm, a legjobb forgatókönyv, a legjobb férfi mellékszereplő, és a legjobb operatőr díjakat.  

Időpont: 2025. szeptember 24.,18:00

Helyszín: Egyetem téri campus (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt., A/1 gyakorló, ruhatár melletti folyosó)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=NBdwB65UcQI&t=88s

Főbb szerepekben: Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura, Kulka János.

A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink:

Szász Attila, Balázs Béla-díjas magyar televíziós- és filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a film rendezője és Maróti Zsolt Viktor történelemtanár, az Újkor.hu szerzője, rovatvezetője. Többek között a századfordulón világvárossá váló Budapest kriminalisztikai jellegzetességeivel foglalkozik.

 

Szász Attila
                Szász Attila
Maróti Zsolt
                  Maróti Zsolt

 

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk.
Regisztráció: Félvilág (Szász Attila filmje, 2015)

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Hagyományok és kihívások XIII. konferencia az Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2025. augusztus 28-án (csütörtökön) szervezi meg immár tizenharmadik alkalommal szakmai konferenciáját. A Hagyományok és kihívások sorozaton belül az idei program témái: Archívumok és fenntarthatóság, valamint Költözések és elrendezés a 21. században.

A konferencia részletes programja

A program résztvevőinek köszöntése

  • 10.00–10.05
    Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, főigazgató): Vendégek, előadók üdvözlése

  • 10.05–10.10
    Darázs Lénárd (ELTE, rektor): Egyetemvezetői megnyitó

Plenáris ülés

  • 10.10–10.40
    Kötél Emőke (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, projektvezető): Raktár(k)öltöztetés és a DPEKLOSZK

  • 10.40–11.10
    Lencsés Ákos (Pro-M Professzionális Mobil és Hálózati Szolgáltató Zrt., adatgazdász): Adatgazdászat – új feladatkör a kutatástámogatásban

  • 11.10–12.10
    A hazai „repozitóriumi ökoszisztéma” jelene és jövője (kerekasztal-beszélgetés).

    Moderátor: Szeberényi Gábor (PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, főigazgató).

    Résztvevők:
    - Holl András (MTA Könyvtár és Információs Központ, informatikai főigazgató-helyettes),
    - Karácsony Gyöngyi (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, főigazgató),
    - Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, főigazgató),
    - Marton József (BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, mb. főigazgató),
    - Nagy Gyula (SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár, főigazgató),
    - Szluka Péter (SE Központi Könyvtár, igazgató).

  • 12.10–12.20
    Kérdések, hozzászólások

12.20–13.30 Ebédszünet

Archívumok és fenntarthatóság

A szekciót moderálja: Lencsés Ákos (Pro-M Professzionális Mobil és Hálózati Szolgáltató Zrt., adatgazdász).

  • 13.30–13.50
    Fazekas-Paragh Judit (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Kutatástámogatási Osztály, mb. osztályvezető): A kulisszák mögött: Hogyan formálja a HUNOR a kutatástámogatás jövőjét az Open Science korszakában?

  • 13.50–14.10
    Móring Tibor (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, kutatástámogató könyvtáros): Az ELTE Dolgozattár kialakításának mérföldkövei

  • 14.10–14.30
    Harangi Gabriella – Molnár-Jakab Emese (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, szoftverfejlesztő – digitális gyűjtemény menedzser): EgyetemtörtéNET-re fel! Egyetemi dokumentumok repozitóriumi elhelyezése és elrendezése

  • 14.30–14.50
    Fülöp Endre (Qulto, rendszertervező): Tananyag-repozitórium tervezésének elméleti és gyakorlati kérdései

  • 14.50–15.10
    Meiszterics Enikő – Virág Gabriella (HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Kutatási Dokumentációs Központ, gyűjteménygondozási munkatárs – adatgazdász): Adatrepozitóriumok a nyílt tudomány szolgálatában

  • 15.10–15.30
    Rényi Mátyás Attila – Klinger Gábor (OSZK Gyűjteménymegőrzési Főosztály Digitális Megőrzési Osztály, osztályvezető – osztályvezető-helyettes): Megőrzés mozgásban: Trendek, metaadatok és adathordozók kihívásai

  • 15.30–15.50
    Lukácsné Varga Judit (TF Könyvtár és Levéltár, igazgató) – Sipos István (Softlink Hungary Kft., ügyvezető): Szakdolgozatok kezelésének és kontrollált szolgáltatásának módja a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a Liberty könyvtári szolgáltatási platformon

  • 15.50–16.00
    Kérdések

Költözések és elrendezés a 21. században

A szekciót moderálja: Kóródy Judit (Infodok Kft. – Magyar Telekom Infotéka, információkutató).

  • 13.30–13.50
    Mátrai-Nagy Andrea (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Gyűjteménykezelési Osztály, osztályvezető): „…mert csak a Könyv kapcsol múltat a jövőbe…”

  • 13.50–14.10
    Ritter Dávid (ELTE Informatikai Igazgatóság, igazgató): Adatgazdálkodás a mai egyetemeken – kihívások és dilemmák

  • 14.10–14.30
    Korom Szilvia (BGE Egyetemi Könyvtár, könyvtárvezető): Költözés extrákkal – a BGE kari könyvtárak összeköltözésének kulisszatitkai

  • 14.30–14.50
    Maurer Péter (M-PaKK Bt., ügyvezető): Pontokba szedve közel negyven év költöztetési tapasztalata

  • 14.50–15.10
    Balázs László (FSZEK Informatikai Osztály, osztályvezető): Elektronikus és papíralapú dokumentumok tárolása

  • 15.10–15.30
    Németh Katalin (ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, oktatási intézetigazgató-helyettes): Falak közt is szabadon: befogadó tértervezés a könyvtárakban

  • 15.30–15.40
    Kérdések

Absztraktok

Az előadások absztraktjai a következő linken érhetők el:
https://konyvtar.elte.hu/hu/absztraktok-hagyomanyok-es-kihivasok-2025

Regisztráció

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát 2025. augusztus 25-én 12 óráig jelezze a következő űrlap kitöltésével: 
https://konyvtar.elte.hu/hu/jelentkezes-hagyomanyok-es-kihivasok-2025

Támogatók

A konferencia az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma, az Eisberg Hungary Kft., az MKE Tudományos és Szakkönyvtári Szekció, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft., a ProQuest, a Qulto és a Softlink támogatásával valósul meg. 

EKA logó

EKK
Eisberg logo

MKE logó

Kello

ProQuest-logo
Qulto logo

Softlink logo

 

 

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Kogutowicz – A boldog békeidők atlasza (Rendhagyó könyvbemutató)

A Kutatók Éjszakája alkalmából 2025. szeptember 26-án (pénteken) 18.00 órától Dr. Török Zsolt Győző júniusban megjelent Kogutowicz – A boldog békeidők atlasza című kötetének rendhagyó könyvbemutatójára kerül sor az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Tanácstermében.

A boldog békeidőkben, a 20. század elején az iskolai földrajz- és történelemórákon és a polgári otthonokban a térkép már egyet jelentett a „Kogutowicz” névvel. A könyvben Kogutowicz Manó, a Magyar Földrajzi Intézet alapítójának életrajzán – és lenyűgöző térképein – keresztül bepillanthatunk a térképészet izgalmas történetébe, felfedezhetjük a magyar polgári térképkiadás fénykorát.

Hogyan lett egy galíciai származású, morvaországi születésű, korábbi osztrák katonatisztből szerelmes leányszöktető, majd soproni tanár, végül magyar térképész Budapesten?

A regényes formában megírt kötetben a szerző több évtizedes kutatásai alapján kelti életre a legendás térképész szellemét. Kogutowicz Manó ezután maga is megszólal: történeteket mond el életéről, beszélget az íróval a térképekről, sőt, az érdekes és tanulságos történeteket sajátos, fanyar humorú megjegyzéseivel fűszerezi.

A beszélgetés moderátora: Dr. Oláh Krisztina, térképész 

Időpont: 2025. szeptember 26. (péntek) 18.00–19.30

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, II. emeleti Tanácsterem

                1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

A kerekasztal-beszélgetés keretében szervezett különleges író-olvasó találkozóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

A kötet az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Könyvkiadás Kollégiuma 203137 kódszámú könyvtámogatási programja keretében jelent meg.

NKA-logoKutatók Éjszakája - logo

ELTE Eötvös Kiadó Kft.
Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Eötvös Kiadó Kft.

Nyári zárvatartás

Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy könyvtárunk 2025. július 28. és augusztus 31. között zárva tart.

2025. július 3-tól kezdődően a kölcsönzött dokumentumokra szeptemberi lejárati határidő vonatkozik.
Fontos: ha egy kölcsönzés lejárati ideje 2025. július 28. előtt van, a késedelmi díj számításánál a zárvatartási időszak beleszámít.

2025. július 28. és várhatóan augusztus 24. között könyvtári rendszerünk karbantartás alatt áll. Ebben az időszakban nem lesz lehetőség olvasói műveletekre, részleteket itt talál.

A nyári szünet idején is van lehetőség a könyvek visszaadására: munkanapokon 9:00–16:00 óra között a portaszolgálat munkatársain keresztül.
Fontos: a visszavétel a rendszerben csak a karbantartás vége után kerül rögzítésre, de az eredeti visszahozatali dátummal. Az esetleges késedelmi díj csak ezt követően egyenlíthető ki.

2025. szeptember 1-jétől könyvtárunk a megszokott nyitvatartással várja olvasóit.

Kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk mindenkinek!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Ideiglenes zárvatartás

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2025. június 28-án (szombaton) technikai okok miatt zárva tart.

2025. június 30-ától a szokott nyitvatartási rend szerint várjuk olvasóinkat.

Megértésüket előre is köszönjük.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Rendkívüli szombati nyitvatartás a Múzeumok Éjszakáján

A Múzeumok Éjszakája programsorozata miatt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtári szolgáltatásai 2025. június 21-én (szombaton) nem elérhetőek. Örömmel várunk minden érdeklődőt 15.00 órától kezdődő programjainkon.

Programjainkról további részletek honlapunkon és a Múzeumok Éjszakája hivatalos oldalán érhetők el. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk könyvtárunkban!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Elindult az online bankkártyás fizetés az ELTE könyvtáraiban

2025. május 23-ától elérhetővé vált az online bankkártyás fizetés az ELTE Könyvtár WebAppon keresztül asztali számítógépen és mobileszközökön egyaránt. 

A fejlesztésnek köszönhetően az ELTE könyvtáraiban keletkezett tartozások bárhonnan azonnal kiegyenlíthetők. Hallgatók esetén a tartozás rendezéséről a tanulmányi rendszer is közvetlenül értesül, így az esetleges, könyvtári tartozás miatti korlátozások haladéktalanul feloldásra kerülnek a Neptun-rendszerben.

A szolgáltatás az alábbi ELTE könyvtárak vonatkozásában vált elérhetővé:

  • Állam- és Jogtudományi Kar Kari Könyvtár
  • Angol-Amerikai Intézet Könyvtára
  • Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Könyvtár és Gyógypedagógiatörténeti Gyűjtemény
  • Egyetemi Könyvtár és Levéltár - Egyetemi Könyvtár
  • Egyetemközi Francia Központ, Francia Pedagógiai Dokumentációs Központ
  • Eötvös József Collegium Mednyánszky Dénes Könyvtár és Levéltár
  • Germanisztikai Intézet Könyvtára
  • Informatikai Kar Könyvtára
  • Könyvtár- és Információtudományi Intézet Könyvtára
  • Központi Olvasóterem
  • Néprajzi Intézet Könyvtára
  • Ókortudományi Intézet Harmatta János Könyvtár
  • Pedagógiai és Pszichológiai Kar könyvtárai
  • Szláv és Balti Filológiai Intézet Könyvtára
  • Tanító- és Óvóképző Kar Könyvtár
  • TáTK Némedi Dénes Kari Könyvtár
  • Távol-keleti Intézet Könyvtára
  • Természettudományi Kar Kari Könyvtár
  • Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára
Illusztráció szerzője, forrása:
ChatGPT, EKL