Megjelenés formátuma
Megjelenés fajtája
Intézmény
- Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Terjedelem
Téma
Nyelv
Hatókör
"176 éve az egyetemi ifjúságnak döntő szerepe volt a márciusi forradalomban. Az egyetemisták azonban nemcsak az 1848. március 15-i eseményekben vettek részt igen aktívan, de később is fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek erről a napról. Összeállításunkban az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tematikus Facebook-posztjaiból válogattunk.
"1860 márciusában az egyetemisták a Kerepesi úti temetőben 1848-49-es honvéd vértanúk sírjait készültek megkoszorúzni. A megmozdulás résztvevőit a katonaság állította meg, a fegyveres összetűzésnek egy halálos áldozata volt. A koszorút vivő Forinyák Géza joghallgató emlékét társai sokáig megőrizték, sírját rendszeresen látogatták. A koszorú pedig 1920-ban került ismét elő, amikor a budapesti büntetőtörvényszéken iratok selejtezése közben megtalálták. Még ebben az évben átadták az egyetem rektorának. Egy 1952-ben készített, átadáshoz összeállított listán "egy darab rossz állapotban lévő, feltehetően 1848-as babérkoszorú" is szerepel kihúzva. Egyértelműen nem állapítható meg, hogy ugyanarról a koszorúról van-e szó, azonban az bizonyos, hogy jelenlegi holléte ismeretlen."