Mozaikok az ELTE örökségéből – 2022. február

A hónap műtárgya: Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium zászlója

Iskolánkat – akkori nevén a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiumát – 1872-ben azzal a céllal alapították, hogy a tanárjelöltek a vezetőtanárok felügyelete és irányítása mellett tanítási gyakorlatuk, és az iskola életének tanulmányozása során itt szerezzenek pedagógiai, módszertani isme­re­­te­ket. Ez volt Európában az első ilyen iskola, amely a tanárképzésben kitűzött szerepét azóta is betölti.

Az első világháború nagyon komoly pusztítást végzett, emiatt csak csekély számú tárgyi emlék maradt az iskolatörténet első négy-öt évtizedéből. Az itt látható zászló feltehetően 1925 és 1927 között készült. Az egyik oldalán a Budapesti M. Királyi Tanárképző Gyakorló-Gimnázium felirat és a magyar címer, a másik oldalán pedig egy szép hímzés látható, amely Szűz Máriát, mint a Magyarok Nagy­asszonyát ábrázolja. Nem tudjuk, hogy a zászló két évtizeden át hol volt kitéve, kiállítva, illetve milyen ünnepi alkalmak esetén és hogyan használták. Fel­te­hetően a kommunista diktatúra időszaka előtti utolsó igazgató, Újhelyi Sándor rejtette el a zászlót az 1940-es évek végén az iskola szenes pincéjének egy eldugott szegletébe. Őt elsősorban nyíltan vállalt vallásos meggyőződése miatt eltávolították az iskolából 1950-ben.

Nem tudjuk, mikor, talán a hatvanas években, de legkésőbb 1970 körül az iskola gondnoka megtalálta a zászlót. Feltehetően a rajta levő ábrázolások miatt azonban nem vették újra használatba, hiszen a kommunista ideológia sem a történelmi magyar címert, sem a vallási témájú képeket nem akarta láttatni. Arról tudunk, hogy az iskola 1972-es centenáriumi ünnepségére a zászlót az iskola épületében kiállították, mint egy történelmi emléket, aztán újra a pincében helyezték el. Az említett gondnok még a rendszerváltoztatás utáni években is az iskolában dolgozott. Az 1992-ben igazgatóvá kinevezett Lénárd Gábornak egyszer említést tett a zászlóról, aki óriási meglepetéssel vette tudomásul, hogy egy gyö­nyörű hím­­zéssel díszített 114x156 cm méretű nemzeti színű zászló került elő. A zászlót restauráltatta (a res­taurátor meg­­ítélése alapján nagyon jó állapotban maradt meg), és az első emelet központi részén mél­tó körül­mé­nyek között elhelyeztette. Kiss Istvánnéval közösen – aki az iskolatörténet jeles kutatója volt – 1993-ban kialakították a zászló környezetét is, annak bal oldalára Eötvös József, jobb olda­lára Trefort Ágoston emléktáblája került.

A zászló azóta a legfontosabb iskolai ünnepségeken azok legszebb díszítő motívumaként az iskola egész közössége jelenlétében a múltbeli hagyományokat tovább folytatva erősíti tagjainak, a diák­ság­nak és a tanároknak egymáshoz és a nemzethez tartozását.

Írta: Mohay Péter

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE