Könyv, talár, tudomány – Jelképek az Eötvös Loránd Tudományegyetem múltjából

2022. szeptember 17-én, a Kulturális Örökség Napjai keretében nyílt meg az Egyetemi Könyvtár és Levéltár legújabb kiállítása, mely egyetemünk történetének legfontosabb dokumentumait és jelképeit mutatja be.

A kiállítás Pázmány Péter alapítólevelétől kezdve egészen az egyetem 300. évfordulójára kiadott díszes törvénycikkig mutat be iratokat, képeket és tárgyakat. A teremben elhelyezett tableten lévő virtuális kiállítás segítségével pedig napjainkig végigkísérhető az egyetemi jelképek története. A kiállítás létrejöttét az ELTE Alumni Központ − többek között − a virtuális kiállítást bemutató tablet állványának biztosításával támogatta. A tárlat megnyitóján részt vevőket dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója köszöntötte, majd Pataky Csilla, az Alumni Központ vezetője ismertette röviden az egyetemen működő Alumni szervezet jelentőségét és működését. A kiállítást Dr. Szögi László, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár egykori főigazgatója nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, minden intézménynek szüksége van múltja feltárására és tárgyi emlékeinek megőrzésére, ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy az egyetem alapítólevelei és jelképei a kiállítás keretében megtekinthetők.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár