„Mindenek mögött” – Szauer Ágoston kötete a magyar költészet napján az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltárban

A magyar költészet napja alkalmából rendhagyó programra került sor az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltárban: Szauer Ágoston Mindenek mögött című verseskötetét mutatták be ünnepélyes, mégis bensőséges hangulatban. Az esemény egyszerre volt irodalmi találkozás, visszatérés és párbeszéd – a költészet és az olvasó, a tanár és tanítvány, a látható és a mögöttes világ között.

A beszélgetést Szauer Dániel, a költő fia,  egyetemi hallgató moderálta, amely különleges keretet adott az estnek: nem irodalomtörténeti elemzés, hanem figyelmes, személyes kérdések mentén bontakozott ki a szerző pályaképe és poétikája. Szauer Ágoston a költői indulásról, a prózai és lírai utak egymásra hatásáról, valamint az új kötet megszületésének belső és szerkesztési folyamatairól is beszélt.

A Mindenek mögött című kötet istenes, transzcendenciára nyitott verseket gyűjt össze: rövid, sűrített szövegeket, amelyek a kimondhatóság határán egyensúlyoznak, és a látható mögötti létezés sejtéseire kérdeznek rá. Megtudtuk, hogy a kötet egyfajta tematikus válogatás, amelyben korábbi és új versek együtt alkotnak koherens egészet.

A Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színművésze által nagy érzékenységgel tolmácsolt és válogatott szövegek egymásba fonódva, élő szóként hatottak. A zenei közreműködésről Kardos Marcell egyetemi hallgató gondoskodott, valamint elhangzott a kötet egyik verséből készült megzenésített változat is: Szféra.  

A könyvbemutató nem csupán egy új kötet ünnepe volt, hanem annak megmutatása is, hogyan válhat a költészet párbeszéddé – generációk, művészeti ágak és gondolkodásmódok között. A rendezvény végén a szerző dedikálta kötetét, az érdeklődők pedig személyes beszélgetésben is folytathatták az estben felvetett gondolatokat.

Program a Költészet Napján

 

Program a Költészet Napján

 

Program a Költészet Napján

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár

Minden rendben (Sós Bálint Dániel filmje, 2025)

Folytatódik az ELTE–NFI FILMIO Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Sándor, a nemrég megözvegyült apa komoly morális dilemmába keveredik. Egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amelyet magatartászavaros kiskamasz fia okoz. Sándornak döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő következményeket, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele. 

A Minden rendben fontos morális kérdéseket boncolgat. Tényleg minden rendben? A világ az őszinteség korába lépett, mégis minden nap játszmázunk – különösen azokkal, akiket a legjobban szeretünk. A családról alkotott képünk még mindig tele van idealizált elvárásokkal: harmónia, szeretet, feltétel nélküli támogatás. De mi történik, ha a valóság nem illik ebbe a képbe? A szeretet néha falakat épít – falakat, amelyek börtönné válhatnak, ha az igazság kimondása a saját szellemi vagy fizikai szabadságunkat veszélyezteti.

 

Időpont: 2026. 04. 15.; 18:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (Budapest, V. Ferenciek tere 6., földszint)

 

Rendező: Sós Bálint Dániel

Forgatókönyvíró: Sós Bálint Dániel, Nagy V. Gergő

Operatőr: M. Deák Kristóf

Vágó: Gothár Márton

Zene: Fodor Máriusz, Tövisházi Ambrus

 

Főbb szerepekben: Hajdu Szabolcs, Sáfrány Ágoston, Háy Anna, Friedenthal Zoltán, Kerkay Rita.

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: Révész Liliána pszichológus, gyásztanácsadó, meseterapeuta, valamint Sós Bálint Dániel, a film rendezője.

Révész Liliána
             Révész Liliana
Sós Bálint Dániel
               Sós Bálint Dániel

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=R37IuCJ5V3E

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk: https://www.ajk.elte.hu/minden-rendben-2025
A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Költészet napi könyvbemutató az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltárban

A magyar költészet napja alkalmából 2026. április 8-án (szerdán) 16 órától Szauer Ágoston költő, az ELTE szombathelyi Bolyai Gyakorló Intézményének tanára mutatja be legújabb verseskötetét Mindenek mögött címmel az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár  II. emeleti rendezvényterében.

A februárban megjelent kötet verseiben a szerző Isten és ember, föld és ég, test és lélek kapcsolatát járja körül. Szauer Ágoston lírája a látható világ mögötti összefüggéseket kutatja, az alig kimondhatót kísérli meg szavakká formálni: rövid, finom rezdüléseket sejtető, csendekkel átszőtt verseiben a belső figyelem és az elmélyülés kap hangsúlyt.

A könyvbemutatón a kötethez kapcsolódó beszélgetést Szauer Dániel, egyetemi hallgató moderálja.

A versekből Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színművésze olvas fel, zongorán Kardos Marcell, magyar–ének-zene szakos hallgató működik közre.

A rendezvényt az ELTE BDPK Magyar Irodalomtudományi Tanszéke és a Magyar Nyelvtudományi Tanszék szervezi.

Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
Szauer Ágoston

Ünnepi nyitvatartás-változás az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltárban

Az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár nyitvatartása a tavaszi szünetben az alábbiak szerint változik:

 

2026. április 1. (szerda) 08:00–16:00

2026. április 2. (csütörtök) 08:00–13:00

2026. április 3–6. (péntek–hétfő) zárva

2026. április 7. (kedd) 08:00–16:00

 

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár, AI

A viszkis (Antal Nimród filmje, 2017)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Az ELTE ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tudományos Diákkörével közös programon Ambrus Attila, „a viszkis rabló” néven elhíresült bűnöző élettörténetét és az általa elkövetett cselekményeket járjuk végig a film segítségével. Az egykori jégkorongozó hat éven át mintegy 29 pénzintézetet, postahivatalt és utazási irodát rabolt ki, és sokáig sikeresen menekült a bűnüldöző szervek elől. A magyar közvélemény élénk figyelemmel kísérte tetteit.

A Kontroll elkészítése után Antal Nimród újabb jelentős filmmel lépett a nézők elé, bemutatva Kelet-Európa egyik leghírhedtebb bűnözőjét. Yonderboi zenéje remekül festi alá az akciójeleneteket, amelyekben ez az alkotás nem szenved hiányt.

 

Időpont: 2026. április 8.; 18:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, közösségi tér (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)

 

Rendező, forgatókönyvíró: Antal Nimród

Operatőr: Szatmári Péter

Vágó: Kovács Zoltán

Zene: Yonderboi

Főbb szerepekben: Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Klemm Viktor.

A vetítés utáni beszélgetés vendége: Dr. Jován László ügyvéd, az ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék óraadó oktatója. A beszélgetésben a tudományos diákkör részéről Leszkó Laura joghallgató, demonstrátor vesz részt. 

Dr. Jován László
             Dr. Jován László

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=UXAthAqJ33M&t=4s

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk: https://www.elte.hu/a-viszkis-2017

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Ultra (Simonyi Balázs dokumentumfilmje, 2017)

Az ELTE Egyetemi Filmklub, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) támogatásával dokumentumfilmekkel foglalkozó vetítéssorozatot indít magyar filmesek alkotásaiból. A soron következő alkalmon Simonyi Balázs Ultra című, 2017-es filmje kerül bemutatásra.

Időpont: 2026. április 14.; kedd 18:00

Helyszín: ELTE Egyetem téri campus, Weiss Emilia-terem (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., földszint, a ruhatár mellett nyíló folyosón)

Meddig kell elmenned, hogy közel kerülj magadhoz? Az Ultra egyszerre vezet el a fizikai teljesítőképesség határára és az emberi lélek mélyére. Simonyi Balázs és forgatócsoportja öt versenyző küzdelmét mutatja be a legendás Spartathlon futóversenyen - a filmnek pedig igazi különlegessége, hogy a rendező is többszörös teljesítő, az öt szereplő közül az egyik maga az alkotó.

A Spartathlon szintideje 36 óra, az Athéntól Spártáig hullámzó, és egy 1200 méter magas hegyet is meghódító futóverseny során 246 kilométert tesznek meg a célba érők. Egy ókori legendának állít emléket és Leonidász király szobra előtt ér véget ez az erőpróba, amely az egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű verseny a világon.

Megismerjük a versenyzők személyes motivációit a versenyen és azon túl, hogy miért indulnak el erre az extrém távolságra. A legnehezebb dolga Bélának, a kisvárosi pénzügyi kontrollernek van, aki már ötször próbálkozott sikertelenül - nevezését nem fogadják el a szervezők, így ő „Privát Spartathlont” fut: akkor indul el Athénból, amikor a többiek már megérkeztek Spártába. Vajon célba ér-e a hatodik próbálkozásra, kizárólag saját magára és a felesége segítségére támaszkodva?

Az Ultra a legmodernebb technikákkal készült, rendkívül látványos drónfelvételekben gazdag film semmihez sem hasonlítható, különleges moziélmény. A film 2017-ben felkerült az Európai Filmdíjra érdemesnek tartott, 15 filmből álló rövid listára.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=ItDpsmPb8fQ

A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink Simonyi Balázs a film rendezője és főszereplője, valamint Józsa László producer.

 

Simonyi Balázs
               Simonyi Balázs
Józsa László
                  Józsa László

 

Dr. Simonyi Balázs 1998 és 2006 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult, majd filmelmélet/filmtörténetből, magyar nyelv és irodalomból, illetve esztétikából szerzett diplomát. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Filozófiai Doktori Iskolájában tanult, majd 2025-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szerzett PhD-fokozatot kortárs dokumentumfilm témában. 2002-től kreatív szabadúszó: filmeket és hosszútávú fotósorozatokat készít, Reklám- és image-filmeket, televíziós műsorokat is forgat. Filmjei több száz fesztiválra kaptak meghívást, köztük több Oscar-jelölőre, A-kategóriás filmszemlére.

Józsa László operatőr, producer A Speak Easy Project (SEP) vezetője. A berlini testvércéget 2014-ben hozták létre az alapítók. A SEP reklámfilmeket, kommunikációs projekteket, televízióműsorokat, és dokumentumfilmeket készít.

A férőhelyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztrációt kérünk e-mailben.

 

 

 

Nemzeti Kulturális Alap

MADOKE

 

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Publikálási lehetőségek a Royal Society kiadónál: Webinárium az ELTE szerzői számára

A több mint 360 éves kiemelkedő tudományos múltra visszatekintő Royal Society örömmel vár minden érdeklődőt webináriumára, lehetőséget kínálva folyóirataik és publikálási folyamataik megismerésére.

Időpont: 2026.  április 13. (hétfő), 15:00

Előadó: Sophie Ferguson

A Royal Society által közzétett kutatások jelentős része interdiszciplináris, lefedve a technológia, a mérnöki tudományok, a matematika és egyéb tudományos területek széles spektrumát. A webinárium fókuszában a kiadó folyóiratai, a benyújtási folyamat és a teljes szerzői út bemutatása áll, teret adva résztvevői kérdések feltevésére is.

Az esemény regisztrációhoz kötött:

Regisztráció

A webinárium aktualitását adja, hogy a Subscribe to Open (S2O) program keretén belül idén a Royal Society nyolc rangos, korábban előfizetéses modellt követő folyóirata vált nyílt hozzáférésűvé megjelenési költség (APC) megfizetése nélkül.

  • Biology Letters
  • Interface Focus
  • Journal of the Royal Society Interface
  • Notes and Records of the Royal Society
  • Philosophical Transactions of the Royal Society A: Mathematical, Physical and Engineering Sciences
  • Philosophical Transactions of the Royal Society B: Biological Sciences
  • Proceedings of the Royal Society A: Mathematical, Physical and Engineering Sciences
  • Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem közötti együttműködés keretében a kiadó két további, arany open access modellben működő folyóiratába (Open Biology, illetve Royal Society Open Science) az ELTE-affiliált szerzők továbbra is 25%-os APC díjkedvezménnyel közölhetik publikációikat.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://www.facebook.com/photo/?fbid=483467180490998&set=a.483467133824336

Webinárium a Clarivate szervezésében: Hivatkozáskezelés és plágium

A Clarivate PhD-hallgatók számára összeállított webináriumsorozatának harmadik alkalmán a hivatkozáskezelési ismeretek és a hivatkozási etika kérdése kerül előtérbe. Az angol nyelvű, tematikusan felépített programon a résztvevők olyan gyakorlati tudást sajátíthatnak el, melyek közvetlenül támogatják a doktori képzésük kutatási és publikációs tevékenységét.

A webinárium részletei:

3. PhD Program: Managing References & Ethics

Időpont: 2026. április 29. (szerda) 11:00–12:00 

Előadó: Jamal EL OUAHI 

A kurzus témái:

  • idézések és hivatkozások jelentősége
  • tudományos hivatkozások rendszerezése hivatkozáskezelő rendszer segítségével
  • szakirodalmi jegyzetek és kategorizálás a tematikus áttekintés és elemzés támogatása érdekében
  • hivatkozáskezelő eszközök beépítése a szerzői munkafolyamatba
  • szakirodalom leíró összefoglalásának és kritikai elemzés megkülönböztetése
  • idézésre és forrásmegjelölésre vonatkozó bevált gyakorlatok praktikus alkalmazása

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A webináriumokról felvétel készül, amelyet a szervezők minden regisztrált érdeklődő számára elérhetővé tesznek.  

Regisztráció

A tematikusan felépített program összesen öt, egymásra épülő alkalomból áll, azonban az egyes webináriumok önállóan is látogathatók. A korábbi képzési események leírása megtalálható az EKSZ honlapján: From Research Interest to Research Question és Smart Literature Review and Staying Current

A sorozat további alkalmai (az adott téma részletes leírása elérhető a regisztrációs linkre kattintva): 

4. PhD Program: Choosing Where to Publish: Journals, Metrics, and Integrity 

Időpont: 2026. május 26. (kedd) 11:00–12:00 

Regisztráció 

5. PhD Program: Building a Researcher Profile & Long-Term Strategy 

Időpont: 2026. június 23. (kedd) 11:00–12:00 

Regisztráció

 

Illusztráció szerzője, forrása:
https://clarivate.com/

Próbahozzáférés az EBSCO International Security & Counter-Terrorism Reference Center adatbázisához

Az EBSCO 2026. április 1. és 30. között megnyitja az International Security & Counter-Terrorism Reference Center gyűjteményt az ELTE polgárai részére.

A gyűjtemény a biztonsági és fenyegetés elemzés terén a legátfogóbb hírszerzési adatbázis, mely nélkülözhetetlen forrásként szolgál biztonsági elemzők és kutatók számára. Tartalmában megtalálhatóak teljes szövegű cikkek, hírcsatornák, jelentések, könyvek és összefoglalók, melyek regionális konfliktusokkal, terrorizmussal, belbiztonsággal és kockázatkezelési lehetőségekkel foglalkoznak.

Az adatbázis hozzáférhető az ELTE IP hálózatán, illetve távoli eléréssel VPN használatával vagy Shibboleth/eduID-bejelentkezésen keresztül.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://www.ebsco.com

Szakmai látogatás a Magyar Nemzeti Levéltárban

2026. március 24-én az Egyetemi Könyvtár és Levéltár delegációja a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében szakmai látogatáson vett részt.

Dr. Szabó Csaba főigazgató és Dr. Mikó Zsuzsanna általános főigazgató-helyettes társaságában Bánki Zsolt István, a Digitális Szolgáltatásfejlesztési Osztály vezetője részletes tájékoztatást adott az Adatbázisok Online portál újdonságairól és legújabb fejlesztéseiről. A mesterséges intelligenciára épülő új szolgáltatások és megoldások ismertetése közben szakmai eszmecserére, tapasztalatcserére is sor került. Katona Csaba kommunikációs referens az épület történetének és nevezetességeinek legapróbb részleteire kiterjedő élvezetes szakvezetése után Kovács Viktória levéltáros segítségével a raktározási körülmények és néhány igazán értékes irat megismerésére is lehetőség nyílt. A látogatás végül a levéltártudományi szakkönyvtárban zárult, ahol Dr. Ekler Péter könyvtárvezető érdekes információkat osztott meg a könyvtár gyűjteményéről.

A felek ismét megerősítették, hogy elkötelezettek az intézményközi kapcsolatok ápolása és a jó gyakorlatok megosztása iránt, és reményüket fejezték ki a jövőbeni közös együttműködésekkel kapcsolatban.

 

Szakmai látogatás a Magyar Nemzeti Levéltárban

 

Illusztráció szerzője, forrása:
Magyar Nemzeti Levéltár, Borsodi Attila