Salamander – konferencia a történeti kutatás társadalmi céljáról és hasznáról az Egyetemi Könyvtár és Levéltárban

A Mika Sándor Egyesület szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a Salamander konferenciára.

Időpont: 2019. április 11. (csütörtök) 10:00–18:00 óra

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.) díszterem

 

Program:

10:00–10:15 Köszöntőt mond dr. Tóth Krisztina mb. levéltárvezető, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Levéltára képviseletében

10:15–11:15 Hálózatok – stratégiák

szekcióvezető: dr. habil Borsodi Csaba, a Történeti Intézet vezetője

Kovács Dóra: A vármegyei hivatalt viselő nemesség a XVI. századi Felső-Magyarországon – Kapcsolati rendszerek, karrierlehetőségek, életutak

Salamon Gáspár: „Az isteni H. felolvasásának folyományos jegyzése” – Hauszmann Alajos 1900 körüli oktatói és építészi pozíciója hallgatói jegyzetek tükrében

Pál Zoltán: Áltudomány és valódi szakismeret – Az MSZMP KB három tudományos intézmények összehasonlítása

11:15 – 11:30 Kávészünet

 

11:30 – 11:45 Közösség – Identitás – Emlékezet

szekcióvezető: dr. Mihalik Béla, az MTA BTK TTI tudományos munkatársa, tudományos titkár

Szabó Melinda: Számít-e, hogy honnan jöttünk? – Származás és migráció Pannoniában

Ifj. Arató György: Egy XVIII. századi püspök világképe – Rendi önszemlélet és a Regnum Marianum állameszméje Padányi Biró Márton műveiben és irataiban

László Gábor: „Rég volt már az, testvér!” – Mérési jegyzőkönyv-kísérlet egy egyházi közösség történetírásának hasznáról

Arató Ágnes: A jövő generációja a múltbéli jelenből – Nemzedéki problémák a mai magyar gyermekek közösségi tudatának fejlődésében

12:45–13:30 Ebéd

 

13:30 – 14:30 Konfliktusok – Érdekellentétek

Szekcióvezető: Prof. dr. Kövér György MHAS

Csermelyi József: Mit adott Mátyás király a Szent Koronáért?

Baráth Dóra: Magyar és egyetemes történet összefonódása a XVI. század közepén – VIII. Henrik kori angol követi levelezések vizsgálata

Simonkay Márton: A vizek hasznáról és káráról – Érdekellentétek és együttműködés a dualizmus kori Rába szabályozó társulatban

14:30–14:45 Kávészünet

 

14:45 – 16:00 Mítosz és valóság az identitásformálásban

szekcióvezető: prof. dr. Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke

Pető Zsuzsa Eszter: Változó és változatlan környezetünk – A régészet és tájrégészet eredményeinek haszna

Mezei Emese: Az állatorvosi ló esete megint – Történelmi traumák feldolgozása az épített örökség megtartásának tükrében

Bojtos Anita: (H)ősi örökség – Igaz mítoszok a Mohács utáni pálos rendtörténetben

Nagy János: A XVIII. századi magyar országgyűlés intézménye mint a modern parlamentarizmus előfutára?

16:00 – 16:15 Kávészünet

 

16:15 – 17:15 Könyvbemutatók

Csermelyi József: Az óvári uradalom a Szentgyörgyi és Bazini grófok korában (1441–1521)

Bemutatja: dr. C. Tóth Norbert, az MTAHIM-SZTE-Mol Magyar Medievisztika Kutatócsoport főmunkatársa

Arma. Tanulmányok a Colloquium Officiale III konferencia előadásaiból. Szerk.: Kiss Alpár. Budapest, Mika Sándor Egyesület, 2018. (Acta Historica Societatis de Alexandro Mika Nominatae Series I. Nr. 7.)

Bemutatja: Arató György történész és levéltáros mutatja be.

Zárszó és fogadás

 

Napjainkban sokan kérdezik, mi haszna van a történelem és a kultúra kutatásának. Ha nem lenne ez olyan gyakori kérdés, konferenciánk címében helyesebb lett volna a hitel szót használnunk. A hitel ugyanis – gondoljunk etimológiájára – nemcsak az anyagiakra vonatkozhat: szellemi értelemben egyfajta zálog. Lehet egyaránt feltétel és fedezet, a közösség önmagát megképző folyamatának, az örökség létrehozásának motorikus ereje. Hitel nélkül nincs cselekvő társadalom.

A múlt speciális, professzionális szemléletének léte attól függ, van-e a kultúrát kutató tudományoknak és a róluk szóló közbeszédnek elég hitele abban a közösségben, amelynek önazonosságáról ezek a tudományok, köztük elsősorban a történeti diszciplínák beszélnek. Mi tanúságot szeretnénk tenni arról, hogy önazonosságunk frissen és emelkedetten, sikeresen és átörökíthetően való megtartásához közösségi tapasztalatot a közös múlt hiteles szemlélete ad.

Ez a konferencia optimistán arról szól, hogy a szellemi szabadság kisebb és nagyobb köreit létre lehet hozni úgy is, hogy tudományunk antennáit élő, dolgozó, a történelem útvesztőjében el-eltévedő közösségünk, a nemzet dolgain gondolkodni hajlandó emberek millióinak igényeire hangoljuk. Szabadon szolgál a szellem.

A program regisztrációköteles, regisztrálni az alábbi címen lehet: mika160.salamander@gmail.com

Részletek: http://www.mikaegylet.hu/events/salamander-konferencia-a-torteneti-kutatas-tarsadalmi-celjarol-es-hasznarol/ és https://www.elte.hu/content/salamander-konferencia.e.11319