CHARM-EU Library Meet-up az Egyetemi Könyvtárban

2024. szeptember 23. és 24. között az ELTE Egyetemi Könyvtárban találkoztak a CHARM-EU egyetemek könyvtárvezetői.

A design thinking workshop céljául tűzték ki, hogy a tagintézmények az oktatási és kutatási kapcsolódási pontokon túl, a könyvtári területen is innovatív utakat és lehetőségeket találjanak az együttműködésre. A közös gondolkodás és eszmecsere alkalmat nyújtott a képviselt intézmények erősségeinek, jó gyakorlatainak, legfrissebb fejlesztéseinek és aktuális kihívásainak megismerésére, hogy a közeljövőben a kooperációnak új szintjei, a CHARM-EU-s hallgatóknak nyújtható közös szolgáltatások fejlesztése valósulhasson meg. A szakmai egyeztetés során a könyvtárak képviselői megvizsgálták a lehetséges közös pontokat a kutatástámogatás és a könyvtári szolgáltatások fejlesztése, valamint az európai felsőoktatás minőségének, nemzetközi versenyképességének és vonzerejének könyvtári támogatása céljából. A kilenc intézmény képviseletében könyvtárunkba látogató vendégeink a CHARM-EU könyvtári találkozó alkalmára összeállított kamarakiállítás tárlatvezetésén és könyvtártörténi vezetésen is részt vettek, valamint ízelítőt nyerhettek a magyar kultúra gasztronómiai és néptáncművészeti gazdagságából.

A CHARM-EU (Challenge-driven, Accessible, Research-based, Mobile European University) a Barcelonai Egyetem koordinálásával, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Montpellier-i Egyetem, a Trinity College Dublin és az Utrechti Egyetem összefogásában jött létre 2019-ben, melyhez három évvel később az Åbo Akademi Egyetem, a Würzburgi Egyetem és a Hochschule Ruhr West, illetve 2023-ban a Bergeni Egyetem csatlakozott. Az összefogás a 21. század által támasztott kihívásoknak megfelelő, befogadó, értékorientált, fenntartható, valamint kutatás- és mobilitásközpontú hálózat létrehozásának vízióját követi. A könyvtárvezetők elkötelezettek a jövőben is a nemzet- és intézményközi kulturális kapcsolatok elmélyítése és a közös projekt folytatása iránt.

A CHARM-EU projektről az egyetem honlapján olvashat további részleteket.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL