Megjelenés formátuma
Megjelenés fajtája
Intézmény
- Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Terjedelem
Téma
Nyelv
Hatókör
"[...]1855-ben Toldy Ferenc ajánlására a pesti Egyetemi Könyvtárba nevezték ki. A könyvtárnál eltöltött 15 év alatt teljesedett ki történetírói tevékenysége, jelentek meg legfontosabb munkái, köztük máig a legnagyobb hatású, az 1857-68 között íródott XIII kötetes Magyarország Családai. Az I. kötet megjelenése 1857-ben valóságos tudományos meglepetésként hatott. Nagy Iván szintén rengeteg fáradtságot szentelt címertani munkásságának. A fentebb említett alapműve ennek a történeti segédtudománynak is fontos forrása. Részt vett a Siebmacher-féle címer-korpusz magyarországi részének szerkesztésében. Folyóirat alapításába kezdett, Knauz Nándorral együtt jelentették meg a rövid életű Magyar Tudományos Értekezőt. 1867-ben egyik alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Megszerzett tudását egyetemi katedrán szerette volna érvényesíteni, azonban az Egyetemi Könyvtár megüresedett igazgatói állására beadott pályázatai eredménytelenek maradtak. 1870-ben, megválva az Egyetemi Könyvtártól az Országgyűlés Képviselőházi Naplójának szerkesztője lett. A levelező tagság után 1874-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai sorába választották. [...]"