Megjelenés formátuma
Megjelenés fajtája
Intézmény
- Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Terjedelem
Téma
Nyelv
Hatókör
"[...]ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Budapest
A főváros harmadik legnagyobb könyvtára címmel és mintegy kétmillió dokumentummal büszkélkedhet az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, amelynek története 1561-re vezethető vissza. Ugyanis Oláh Miklós esztergomi érsek ekkor alapította meg a jezsuita rend számára a könyvtárat Nagyszombaton. Majd a könyvtár később Pestre költözött, s a XIX. század közepén már évente 35 ezer olvasó látogatta.
Ma is látogatható épülete az első az országban, amelyet kifejezetten könyvzárolás céljából hoztak létre 1876-ban. Az eklektikus alkotás Skalnitzy Antal és ifjabb Koch Henrik tervei alapján készült, belül Lotz-freskókkal, és egy 228 nm alapterületű, 15 méteres belmagasságú Nagyolvasóval. Kincsei között 183 kódexet, 14 Corvinát, s csaknem 1150 ősnyomtatványt találhatunk. [...]"