Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január végéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

könyvtárajánló

"[...]ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Budapest A főváros harmadik legnagyobb könyvtára címmel és mintegy kétmillió dokumentummal büszkélkedhet az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, amelynek története 1561-re vezethető vissza. Ugyanis Oláh Miklós esztergomi érsek ekkor alapította meg a jezsuita rend számára a könyvtárat Nagyszombaton. Majd a könyvtár később Pestre költözött, s a XIX. század közepén már évente 35 ezer olvasó látogatta.
"[...] ELte Egyetemi Könyvtár és Levéltár A Reáltanoda utcában található a legendás versenylóról elnevezett egykori Kincsem-palota, melyet annak idején uralkodók és arisztokraták is látogattak. Sétáljatok el mellette, egészen a sarki ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár neoreneszánsz épületéig, amit nyitvatartási időben (hétfőtől szombatig 10:00 és 22:00 óra között) belülről is szemügyre vehettek.