ELTE doktorikat és szakdolgozatokat digitalizál a Széchényi Könyvtár

Megjelenés ideje
Megjelenés helye
sg.hu

Megjelenés formátuma

Megjelenés fajtája

Intézmény

Terjedelem

Téma

Nyelv

Hatókör

Forrás helye
https://m.sg.hu/#gsc.tab=0
Szövegrész

"Mintegy kétszázezer papíralapú doktori disszertáció és szakdolgozat digitalizálásáról írt alá együttműködési megállapodást az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).

Az együttműködés célja, hogy az ELTE a dokumentumokat modern, digitális formában, az egyetemi polgárok számára hozzáférhetővé tegye, valamint ezzel támogassa a jövőbeli mesterségesintelligencia-alapú innovációkat és elemzéseket - közölte az OSZK. Az ELTE kiemelkedő szellemi és adatvagyont őriz, amelynek részét képezik a papíralapú doktori disszertációk és szakdolgozatok, összesen csaknem kétszázezer példányban. Az együttműködési megállapodást Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója, Borhy László, az ELTE rektora, valamint Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója írta alá az egyetem rektori hivatalában. Az eseményen Rózsa Dávid hangsúlyozta, hogy ez az OSZK történetének legnagyobb volumenű digitalizálási megállapodása, amelynek eredményeként 2027-ig több mint tízmillió oldalnyi dokumentum válik kutathatóvá.

Az OSZK online tartalomszolgáltatásának egyik alappillére Közép-Európa legnagyobb és legjelentősebb eszközparkú digitalizáló központja. A mintegy ezer négyzetméteren működő központ minden dokumentumtípus üzemszerű, tömeges és teljeskörű digitalizálására, valamint a kiemelten védett műtárgyak megőrzésére egyaránt képes. Az OSZK jelenlegi digitalizáló eszközparkjának kapacitása tavaly meghaladta az évi 13 millió levilágított oldalt. A digitalizálás előtt megtörténik a dokumentumok állapotának gondos felmérése is.

A nemzeti könyvtár számára kiemelten fontos, hogy digitalizáló kapacitásait közhasznú projektek szolgálatába állítsa. Az együttműködés révén az ELTE diákjai és kutatói korszerű formában férhetnek hozzá az intézmény gazdag tudásbázisához, támogatva ezzel a tudományos kutatást és az innovatív technológiai fejlesztéseket."