magyar

"[...] Volt olyan, hogy a szinkronkorcsolya-válogatót mutatta be a Városligeti Műjégpályán a kollekciónkat, és akkor voltak ilyen divatszínházszerű bemutatóink. Tehát, hogy nagyon szerették a vendégeink, hogy mindig valami kis sztori van, történés. És nekem idén az ELTE Könyvtár és Levéltárban lesz a bemutatóm, és én azt találtam ki, hogy a kedvenc olvasmányaimnak a regényhősnői fognak megelevenedni a mai kor ruhájában. [...]"
" [...] A Magyar Divat & Design Ügynökség évente kétszer rendezi meg a közép-európai régió egyik legmeghatározóbb divateseményét, a Budapest Central European Fashion Weeket. A 11. alkalommal megvalósuló programsorozatra 2023. február 2-6. között kerül sor Budapest több pontján. A február 4-5-én megrendezésre kerülő főesemény négy helyszínen ad majd otthont a tervezők prezentációinak: a Nemzeti Táncszínházban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épületében. [...]"
" [...] Az eseménysorozat idén fővárosunk több ikonikus helyszínén, így a Nemzeti Táncszínházban, a Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban, valamint az Elte Egyetemi Könyvtárában várja a hazai és nemzetközi érdeklődőket. Tripolszky Anna kolléganőnk az előkészületekbe is belepillantott. Elismert hazai tervezők, kreatív prezentációk, ikonikus kulturális helyszínek. [...]"
" [...] A 15 magyar, 2 lengyel és 2 szlovák divatmárka prezentációi mellett több side event színesíti a programot, a Fashion Streeten megnyílik a BCEFW pop-up store. A tervezők prezentációi négy helyszín zajlanak: a Nemzeti Táncszínházban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épületében. [...]"
"[...] A 11. alkalommal megvalósuló programsorozatra 2023. február 2-6. között kerül sor Budapest több pontján. A február 4-5-én megrendezésre kerülő főesemény négy helyszínen ad majd otthont a tervezők prezentációinak: a Nemzeti Táncszínházban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épületében. „Az év első divathetének fő programelemét, a kollekciók prezentálását idén stratégiai megfontolásból Budapest több ikonikus helyszínén tartjuk meg. [...]"
" [...] Ömlik a nemzetközi média arról, hogy, hogy néz ki Budapest az Instagramon?  Azt éreztem, hogy a 4 helyszínből 2, a Nemzeti Múzeum, Néprajzi Múzeum, az adja magát. De a levéltár vagy az Elte Egyetemi Könyvtára az nem feltétlen. [...]"
"[...] A tervezők prezentációi négy helyszín zajlanak: a Nemzeti Táncszínházban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épületében. [...]"
"Az idei divathét legnagyobb újítása, hogy az eddigiektől eltérően a tervezők kreatív prezentációk keretében mutathatják be legújabb kollekciójukat. Ezenkívül pedig a február 4-ei és 5-ei főeseményeknek négy helyszín ad majd otthont a tervezők prezentációinak: a Nemzeti Táncszínház , a Magyar Nemzeti Múzeum , a Néprajzi Múzeum és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épülete. [...]"
"[...] Kezdünk a Nemzeti Táncszínházban, Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Néprajzi Múzeum és zárjuk az ELTE Könyvtár és Levéltárában. Személy szerint szerintem ez egy nagyon ikonikus és gyönyörű helyszín. Sajnos kicsi, tehát, hogy nem fogunk tudni annyi nagy közönséget beengedni. Hát, de szerintem ez fantasztikusan gyönyörű. Mv: Egyébként Budapest imidzse is erősödhet ezáltal, hogy látod? Vagy ez cél? [...]"