Talán Szinnyei kivételével nincs is olyan igazgatónk, akinek ne lett volna vágya, elképzelése, vagy megvalósulni látszó terve, a könyvtárpalota belső és külső tereinek díszítésére, szobrok, képek, festmények, mű-, és egyéb dísztárgyak elhelyezésére, ne mert volna ilyen vagy olyan vonatkozásban „nagyot álmodni”.Aztán kevés kivétellel mindig közbejött valami …

Szilágyi Sándor volt az első, aki az új épületben ilyesmivel próbálkozott és rögvest nehéz fába vágta a fejszéjét. Az elképzelése szerint megmintázandó, nagy formátumú jezsuita történész személye számára (lévén maga is történész) nem volt kérdéses. Pray, az EK igazgatója volt  (1777-1785), maga is jeles oktató, a hazai kritikai forráskutatás jelese, „Historiographus Hungariae“, ahogy e korban előszeretettel emlegették. Vitathatatlanul megérdemelt (volna) egy állószobrot.

Egy 1884/85 / 451. sz. számú / 1885. február 15-én kelt átirat fogalmazványát őrizzük levéltárunkban, amelyet Szilágyi a pozsonyi és kalocsai érseki gimnaziumok igazgatóihoz intézett Pray György arcképét illetően:

„Tervbe levén Pray Györgynek álló szobrát az egyetemi könyvtár díszes előcsarnokában felállíttatni, miután e nagy tudósnak olajfestésű arczképe Pesten nem létezik…“  (EK. a. Ikt. Iratok 1884/85/22. doboz)  Arra kérte őket, hogy segítsenek felkutatni a képet. A szorgos levelezés első hozadéka azonban mindössze annyi lett, hogy viszonylag hamar kiderült, hogy a keresett kép nincs se Pozsonyban, se Kalocsán, se Nagyváradon. A rendelkezésre álló addig ismert ábrázolások pedig nem egészalakosak, holott ez lett volna az elképzelés. Metszett kép korábbról, persze, akadt több is, pl. Blaschke rézmetszőtől, aztán egy Prayt Hebelt, Zschokket, Hogarthot, Flaxmannt és Fesslert egyetlen lapon ábrázoló metszet,  amely a nürnbergi Carl Mayer műintézetében készült, és létezett egy a Vasárnapi Újság 1859 évi 37. számából országosan ismert ábrázolás. Magyarországon ez utóbbi számított ismertnek.

Pozsonyból és Kalocsáról  Eckmayer Ágost kir. tanácsostól és Rosty Kálmán uraktól ( utóbbi kézírásos levélben 1885. 02. 16.),  még az a válasz érkezett, hogy nincs, ill. hogy az arcmás nagyságos Lipovniczki István nagyváradi megyés püspök birtokában (diszes ebédlőjének falán) lévén, kéretik személyesen hozzá fordulni.  Lipovniczky István válaszában (Nagyvárad 1885. 03. 17.) sajnálattal tudatta, hogy ilyesmivel nem rendelkezik, a festményt nem is bírtokolta soha, csak egy Livius aláírású képről tud. Időközben a minisztérium közvetítésével  megérkezett a könyvtárba  Caspar Clemens v. Zumbusch, neves bécsi szobrász német nyelvű korábbi levele 1884. 09. 26.-i dátummal. Ebben a neves szobrász tudatta a magyar féllel (Vkm) hogy monumentális Mária Terézia szobra mellékalakjaként Pray-t is szándékozik megmintázni.

A kapott válaszok Pray-arcmás tárgyában 1884 / 85: 585-586. számon, gondosan felragasztva az eredeti levélbeli megkeresésekre többek között ezt tartalmazták:

„Az egyetemi tanács útján érkezett és f. évi február hó 12-éről 434 sz. a. kelt. jelentésére értesítem Nagyságod, hogy Zumbusch Gáspár szobrász miként m. évi deczember hó 26ról kelt  leveléből tudomásomra jutott a Bécsben felállítandó Mária Terézia  szobor alakjai közt  Pray Györgyét nem, mint szobrot, hanem mint domborműkép [ Flachrelief] szándékozik előállítani, minek másolata az egyetemi könyvtár lépcsőháza számára van alkalmas.

Kívánatos levén azonban így is, hogy a bécsi Mária Terézia emléken Pray György alakja lehetőleg híven ábrázoltassék felhívom Nagyságod, hogy ennek érdekében esetleg hírlapok útján is további lépéseket tegyen. […] Budapest, 1885. február hó 26.-án Berzeviczi Albert ministeri tanácsos” (EK. a. Ikt. Iratok 1884/85/22. doboz)

Szilágyi tehát hivatalosan is felkéretett a többek által is ismerni/látni vélt olajfestmény felkutatására. Végül  Thallóczy Lajos képeslapon érkezett válasza vezette nyomra, amely szerint a festmény Zágrábban található. Pray György eredeti, élethű képe, a könyvtárigazgatóságot követő időszakból,  magyar díszruhában ábrázolta a tudós jezsuitát. Thallóczy útmutatását követve érdeklődni Boynichich Istvánnál  a zágrábi állami múzeumban lehetett. Szilágyi azt is megszervezte, hogy a képet lefényképezzék, ami talán meg is történt. (Vajon ki fényképezhetett, létezhet-e még e felvétel valahol?!?)

A Bécsben hosszadalmas előmunkálatokat igénylő von Zumbusch-féle Mária Terézia emlékmű munkálatai ekkora már befejezésükhöz közeledtek, (1873-1888),   magyar vonatkozású oldalfigurái, Nádasdy, Hadik, Grassalkovich mellett Pray is ott látható az egyik fülkében (Balról a 2.-ban). Zumbusch Prayt mellékalakként a hátsó sorban ábrázolta, tehát egészalakos ábrázolás,  nagy valószínűséggel nem állt/állhatott rendelkezésére. Ebből következően, ha egyáltalában került, csak  domborműve kerülhetett másolatban az Egyetemi Könyvtár előcsarnokába. További értékelhető nyomok hiányában, ezen a ponton,  meg kell álljunk abban reménykedve, hogy olvasóink közül  egyszer majd csak  akad valaki, aki belebotlik egy utalásba, amely szerint … Maradt a kérdés, készült-e másolat, és ha igen, került-e bármikor  az Egyetemi Könyvtár aulájába?

Az mindenesetre elgondolkodtató tény, hogy Fraknói, aki egykor a Múzeumok és Könyvtárak gondjaival megbízott főfelügyelő volt, végrendeletében (1921) meghagyta a Szt-István-Akadémiának, hogy az általa hagyományozott pénzből (3.000.- korona!) 3 emlékmű emeltessék Fehér György, Révay és Pray emlékére. Úgy véljük, törlesztendő adósságnak tekinthette a dolgot. Ha a könyvtárnak Pray szoborra nem is, egy mai is látható Garay mellszoborra azért futotta (1899), de erről már írtunk.

Ugyancsak ebben a  tanévben   Szilágyi levélben fordult az Egyetemi Tanácshoz.  (1884/85 / 463. sz. / 1885. 02. 22.). „A rectori előszobában három nem különösebb műbecscsel, hanem csak történelmi értékkel bíró képeket  (Budapest a múlt században, az egyetem megnyitása Budán,  s a felvonulás) kért letétbe az  Egyetemi Tanácstól. (EL. a. Ikt. Iratok 1884/85/22. doboz). Szóval, e buzgalom nem hagyott alább  a könyvtár részéről a későbbiekben sem. Ám, az intézmény szokásos belső gyakorlata szerint e dísztárgyak nem tartoztak a könyvtár állományába, feljegyezni feljegyezhették őket, de mai értelemben vett leltári felelősséggel nem bántak velük. Többnyire állományidegen letétként tartották őket nyilván. Későbbi meglehetősen hányattatott sorsukra vonatkozó, feljegyzésekben, levelezésekben, visszaemlékezésekben felbukkanó nyomuk pedig alig-alig, vagy egyáltalában nincsen. Ezért is különleges öröm, ha egy-egy darab ebből a „puzzleképből“ a helyére kerülhet.

Illusztráció: Vasárnapi Újság /1859/37. sz. litográfia, p. 433

Kazimír Edit
Egyetemi Könyvtár és Levéltár