Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Predátor folyóiratok

Léteznek olyan open access kiadók és folyóiratok, amelyek kéretlenül keresik meg, illetve kérik fel publikálásra a szerzőket. Elsősorban az anyagi haszon érdekében működnek, azonban a valódi szakmaiságot, tudományosságot nélkülözik – ezeket nevezzük predátor (parazita) folyóiratoknak.

Ha egy szerző predátor folyóiratban jelenteti meg cikkét, megvan annak a veszélye, hogy azt később már nem tudja komoly, tudományos folyóiratban újra publikálni. A tudományos munkásságra sem vet jó fényt egy ilyen megjelenés, ezért célszerű alaposan megvizsgálni a folyóiratot még a cikk beküldése előtt.
Ha felmerül a gyanú, hogy predátor folyóiratról van szó, érdemes inkább másik folyóiratot választani.

Számos jele lehet annak, hogy az adott folyóirat predátor. Eldönteni viszont nehéz, hiszen az ismérvek közül több igaz lehet valódi, tudományos elvárásoknak megfelelő, open access folyóiratokra is. A predátor folyóiratok főbb jellemzői a következők:

Kapcsolatfelvétel:

  • kéretlen levélben keresik meg a szerzőt és publikálási lehetőséget ajánlanak fel;
  • a kapcsolatfelvételi lehetőségnél általában csak e-mail címet szerepeltetnek;
  • tényleges működési helyüket, székhelyüket nem tüntetik fel;
  • a kiadó vagy a folyóirat neve ismeretlen.

Folyóirat neve, küldetése, tudományterületi besorolása:

  • össze nem illő tudományterületekről közöl cikkeket;
  • a cím túl általános, túl nagy területet ölel fel;
  • a folyóiratban megjelent cikkek eltérnek attól a tudományterülettől, amelyre a cím utal.

Szakmaiság, tudományosság:

  • a szerkesztőség kicsi, nem ellenőrizhető, mert nincs intézményi affiliáció megjelölve;
  • a szerkesztőségben nem szerepelnek az adott tudományterület elismert kutatói (vagy a tudtuk nélkül kerülnek fel);
  • a weboldalon sok a helyesírási, nyelvhelyességi, fordítási hiba, kereskedelmi hirdetések jelennek meg rajta;
  • a cikkek feltűnően gyorsan jelenhetnek meg, mert nem esnek át lektorálási folyamaton;
  • feltüntetik a weboldalon az impaktfaktort, holott nem szerepelnek a Clarivate adatbázisában.

Finanszírozás és jogi kérdések:

  • a cikkek szerzői joga a kiadónál marad;
  • már a cikk beküldésénél pénzt kérnek a szerzőtől;
  • nem informálják megfelelően a szerzőt a közzétételi díjról.

Hol ellenőrizhetjük, hogy egy folyóirat predátor-e?

Illusztráció szerzője, forrása: