Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Hagyományok és kihívások XII. – Idén is nagy érdeklődés kísérte könyvtárszakmai napunkat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2024. augusztus 29-én tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Hagyományok és kihívások című szakmai konferenciáját. Az idei program keretében Folyóiratok könyvtári támogatása, valamint Innováció és láthatóság témakörök mentén hallhattak előadásokat az érdeklődők.

Rendezvényünket széles körű érdeklődés kísérte, közel százharminc vendég, gyakorló szakember, egyetemi oktató, folyóirat-szerkesztő, valamint a szolgáltatópartnerek és szponzorok képviselői vettek részt programjainkon. A megjelenteket Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója és Dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntötte.

A nyitóbeszédeket követően Dr. Sziklai Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos ügyek rektorhelyettese Folyóiratok és láthatóság címmel tartott előadást, melyet Dr. Tóth Bence, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tudományos és Nemzetközi Elnökhelyettes szakmai titkára Hogyan mérjük az innovációt? című prezentációja követte. Fejes Judit, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kutatástámogató könyvtárosa az ELTE-kötődésű tudományos folyóiratok nemzetközi ismertségének és elismertségének növelése tárgyában ismertetett fontos szempontokat. Bilicsi Erika, az MTA Könyvtár és Információs Központ osztályvezetője a megfelelő metaadat-használat jelentőségét és a minősítések kérdéskörét járta körbe. A délelőtti plenáris ülést Fazekas-Paragh Judit, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár megbízott oktatás- és kutatástámogatási osztályvezetőjének Ragyogó megoldások, intézményi lehetőségek a gyémánt open access publikálásban című előadása zárta.

Lencsés Ákos adatgazdász (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség) moderálása mellett a délutáni Folyóiratok könyvtári támogatása szekció keretében Lovász Dávid kutatástámogató könyvtáros (PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont) a Pécsi Tudományegyetem folyóirat-fejlesztési gyakorlatába engedett bepillantást. Fülöp Tiffany – Molnár Tamás és Hoczopán Szabolcs társszerzőségével – a SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtárában kialakított Diamond Open Access szerkesztőségeket támogató szolgáltatásokról számolt be, Boros Kata Beatrix kutatástámogató könyvtáros (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár) pedig a dEjournals elnevezésű Diamond open access folyóirat-platformjukról tájékoztatta a szakmai közönséget. Ézsiás Anikó főigazgató-helyettes (BME OMIKK, CELISR, szerkesztő) CELISR – az új online könyvtárszakmai folyóirat című prezentációját követően Markó-Markechné Zelei Edit könyvtárvezető (ELTE BTK Régészettudományi Intézet) Folyóirat-támogatás az ELTE Bölcsészettudományi Karán címmel tartott előadást. A szekcióülés előadássorozatát Sipos István ügyvezető (Softlink) E-folyóiratok automatikus érkeztetése, feldolgozása és személyre szabott közzététele című prezentációja zárta.

Az Innováció és láthatóság című szekciót Nagy Gyula főigazgató (SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtára) moderálta, melynek keretében először Kocsor Tibor vezető szerkesztő (Akadémiai Kiadó Zrt.) Az XML szerepe a tartalomelőállításban címmel adott elő, majd Faragó-Szilvási Tibor kutatástámogató könyvtáros (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár) intézménye folyóirat-támogatási felületét mutatta be. Garamvölgyi László, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgató-helyettese Nyílt forráskódú discovery az ELTE-n – kihívások és eredmények című prezentációját Tamásné Kovács Adrienn igazgató (OSZK Digitális Bölcsészeti Központ) MEK+ k – A jövő könyvtára ma! című előadása követte. Czeglédi Éva senior account manager (ProQuest) a Clarivate megoldásait vázolta fel a láthatóság és innováció jegyében. A szekcióülést Peti Balázs ügyvezető igazgató (Tripont) Heritázs 2.0 – A digitális archívum jelene című prezentációja zárta.

A konferencia az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány, az Eisberg Hungary Kft., a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Tudományos és Szakkönyvtári Szekció, a ProQuest, a Qulto, a Softlink és a Tripont támogatásával valósult meg. Az előadások absztraktjai honlapunkon érhetők el. A Hagyományok és kihívások XII. szakmai napról az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tanulmánykötetet tervez megjelentetni, mely elektronikus formában is elérhető lesz az ELTE EDIT repozitóriumában.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL