Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Hagyományok és kihívások X. – Idén is nagy érdeklődés kísérte könyvtárszakmai konferenciánkat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022. szeptember 1-jén tizedik alkalommal rendezte meg a Hagyományok és kihívások című szakmai konferenciáját. Az idei program keretében Óvjuk, védjük, szolgáltatjuk, valamint Szerzeményezési gyakorlatok a felsőoktatási könyvtárakban témakörök mentén hallhattak előadásokat az érdeklődők.

Rendezvényünket széles körű érdeklődés kísérte, összesen közel 130 vendég, gyakorló szakember, egyetemi hallgató, valamint a szolgáltatópartnerek képviselői vettek részt programjainkon. A megjelenteket Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója és Dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntötte.

A nyitóbeszédeket követően Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária főigazgató az Egyetemi Könyvtár esetén keresztül a közgyűjtemények védelmére hívta fel a figyelmet, melyhez kapcsolódóan Elekes István rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Műkincsvédelmi Alosztályának vezetője a nyomozói munka perspektívájából osztotta meg tapasztalatait. Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója prezentációjában az Országos Széchényi Könyvtár honvédelmi feladatairól és az intézkedési terv részleteiről tájékoztatta a szakmai közönséget. Havasné Berek Tünde alezredes, a Hadtörténeti Könyvtár vezetője Vagyonvédelem és információvédelem honvédségi környezetben és a HM HIM Hadtörténeti Könyvtárban címmel tartott előadást. A délelőtti plenáris ülést Sándor Endre Márton, az ELTE Közbeszerzési Főosztályának közbeszerzési referense zárta, a szerzeményezés témakörét körüljárva a jogszabályok tükrében.

Keveházi Katalin (SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtár nyugalmazott főigazgatója) moderálása mellett a délutáni Óvjuk, védjük szolgáltatjuk szekció keretében Farkas Gábor Farkas (Kulturális Javak Bizottsága) a kulturális javak védelmének műhelymunkájába engedett bepillantást, Tömöry Pál a gyűjtemény- és vagyonvédelmi rendszert mutatta be az MTA Könyvtár és Információs Központban. Horváth Diána (OSZK) a nemzeti könyvtár példáján a munkafolyamatok állományvédelmi szempontú átalakításáról, Frankovics Tibor pedig a Magyar Nemzeti Múzeum biztonsági rendszereiről adott áttekintést. Pergéné Szabó Enikő (DEENK) az RFID használatáról osztotta meg tapasztalatait. Az RFID-eszközökkel támogatott könyvtári állományvédelemről Sipos István (Softlink Kft.) referált, az örökségvédelem mentén Bedő Dániel (Tripont Foto Video Kft.) ismertette a digitalizálás gyakorlati oldalát, vetületeit.

A Szerzeményezési gyakorlatok a felsőoktatási könyvtárakban című szekciót Ézsaiás Anikó (BME OMIKK) moderálta, melynek keretében Kiss Gábor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem könyvtári hálózatának, Hoczopán Szabolcs, Nagy Anita és Puskás Nikoletta a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának, Székelyné Török Tünde pedig az ELTE könyvtárainak beszerzési gyakorlatait mutatta be. Az új kötelespéldány-rendelet alkalmazását Csirmazné Rezi Éva (OSZK) ismertette, Janzer Frigyes (Prospero Könyvei Kft.) a külföldi nyomtatott könyvek beszerzésével kapcsolatos tapasztalatokba és jó gyakorlatokba nyújtott betekintést. Rialto – egyablakos szerzeményezés az Almára épülve címmel Czeglédi Éva (ProQuest) előadásában hallhattak aktuális fejlesztésekről az érdeklődők, Gál Tibor igazgató a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság sajtótermék-ellátási szolgáltatásiról, Simon Lőrinc (Könyvtárellátó Nonprofit Kft.) az állománygyarapítás támogatásáról tartott előadást.

Vendégeink az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár restaurátor-műhelyének bemutatójához, a Tripont Foto Video Kft. workshopjához és a meghívott szolgáltatók részvételével kerekasztal-beszélgetéshez csatlakozhattak programsorozatunk zárásaként.

A konferencia az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma, az MKE Társadalomtudományi Szekció, az MKE Tudományos és Szakkönyvtári Szekció, a ProQuest, a Qulto, a Softlink és a Tripont támogatásával valósult meg. Az előadások absztraktjai honlapunkon érhetők el. A Hagyományok és kihívások X. szakmai napról az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tanulmánykötetet tervez megjelentetni, mely elektronikus formában is elérhető lesz az ELTE EDIT repozitóriumában.

EKA logó

EKK logó

MKE logó

Monguz logó


ProQuest logó

Qulto logo

Softlink logó

Tripont logó

 

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL