Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Fogadja örökbe szeptemberben!

Menyői Tolvaj Ferenc (1649–1710 k.) 1674-ben Debrecenben adatta ki először művét, melyet Az aritmetikának mestersége névre keresztelt. Már az első kiadástól kezdve tanítottak belőle a debreceni református kollégium számtanóráin. Számos újabb kiadást ért meg a 18. században is, például Pozsonyban (1727) és Lőcsén is (1729) újranyomták.

Előszavában utal arra, hogy könyvét elsősorban magyarul olvasni tudó diákoknak, illetve kereskedelemben dolgozó embereknek ajánlja. Tartalmilag viszonylag szűkös, mivel csak a négy alapműveletet tárgyalja, a törtekről nem ejt szót, ettől függetlenül elemi oktatásban használható számtankönyvként. Nyelvhasználatában sem kifejezetten forradalmi, hiszen már meggyökeresedett magyar matematikai kifejezések mellett leggyakrabban mégis a számtani fogalmak latin megfelelőit használja. Műve azonban szórakoztató lehet fiatalabb tanulók számára, mivel versbe foglalva adja közre a számolási szabályokat. Egyik 18. századi bírálója, Maróthi György (1715–1744) debreceni professzor is hiányolta a bonyolultabb számításokat Menyőitől, hozzátéve, hogy szerinte az „egész munka igen sületlen […] és unalmas”, továbbá megjegyzi, hogy látszik, Menyői maga sem értette az aritmetikát. Jelen példány valaha Kenesei Ferenc tulajdonában volt, melyet possessorbejegyzése tanúsít: Sum Kenesei Francisci

A kötet ebben az évben az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja. Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Több információért látogasson el honlapunkra: https://konyvtar.elte.hu/hu/tamogatas/egyetemi-konyvtarert-alapitvany/konyv-orokbefogadasi-program

 

RMK I 345b

Menyői Tolvaj Ferenc

Az arithmetikának, avagy az számlálásnak öt speciesinek rövid magyar regulákban foglaltatott mestersége, taliter disponete Franc. Tolv. Menyői, Gyöngyösienen. sch. rectore, az arythmeticat tanuló magyarok kedvekért iratattot és bővebben kibocsátattot

Lőtsén : nyomtatt. Brewer Samuel által, MDCXCIII [1693]

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár