Egyetemi életrajzi mozaikok – Schwartner Márton

245 éve Mária Terézia királynő az egyetemet Nagyszombatból Budára költöztette, és az egyetem szervezetét is megváltoztatta. A bölcsészeti kar hat új tanszékkel bővült, közülük három a természettudományokkal, három a történeti segédtudományokkal foglalkozott. Ekkor jött létre az oklevéltan, címertan és pecséttan tanszéke. II. József 1788-ban az oklevéltani tanszékre nevezte ki Schwartner Mártont, aki egészen 1823-ig, haláláig oktatta az oklevéltant, valamint a címer- és pecséttant. 1788-ban a király az Egyetemi Könyvtár őrévé is tette. Schwartner Göttingenben tanult történelmet, statisztikát, diplomatikát. Kitűnő tudós volt, munkássága révén a történeti segédtudományok oktatása európai színvonalú lett a pesti egyetemen. 1801-ben alapítványt hozott létre a jogi és a bölcsészeti kar tehetséges hallgatói számára.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Schwartner_M%C3%A1rton