20 éves a Társadalomtudományi Kar - kiállítás

A Társadalomtudományi Kar alapításának 20 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben.

November 9-én egésznapos ünnepi konferenciára került sor, amelyhez egy kartörténeti kiállítás is kapcsolódott.

A kiállításon megjelenítésre kerültek:

  • a Kar fennállása óta kiadott kiadványok (plakát és könyv formájában egyaránt);
  • a Karhoz kapcsolódó aprónyomtatványok (felvételi információs füzetek, Doktori Iskola információs füzetei, hallgatói folyóiratok – Kistáska TÁTKontúr);
  • a Kar Könyvtárának állományában lévő könyvekben szerepelő ex-libris-ek (plakát formájában);
  • régi oktatói névtáblák, amelyeket a Pollack Mihály téri és a Múzeum körúti épületben használtak korábban;
  • valamint Huszár Tibor által használt aktatáska.

A kiállítás megtekinthető a Lágymányosi Campus A épületében az alagsorban található konferenciaterem előterében.

Mivel az évfordulóhoz kapcsolódóan a Kari Könyvtár állományában már meglévő és az idén bekerült történeti dokumentumok, tárgyak összegyűjtésre és rendszerezésre kerültek, ezért a Kar vezetősége úgy döntött a könyvtárvezető javaslatára, hogy külön Kartörténeti Gyűjteményt hoz létre.

 

Írta: Egri Krisztina

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE