intézményi

"[...] A borítóképen Szelestei Flóra, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtárosa, a Book of Your Life projekt résztvevője látható az Europe Challenge márciusi, milánói workshopján. A fotó a pályázati kiírás hivatalos disszeminációjának része. [...]"
„Book of Your Life” címmel indított könyvtári projektet az interkulturális egyetemről és a nemzetközi hallgatók integrációjáról az ELTE. Az egyetemi könyvtárak hagyományosan a hallgatók tanulmányaihoz, kutatásaihoz biztosítanak információkat, ugyanakkor erős igény mutatkozik arra is, hogy a könyvtár interaktivitást és inspirálódást nyújtó közösségi térként is funkcionáljon. 
"Könyvbemutatóval és kiállítással nyílik meg a Book of Your Life projekt keretében megújuló terem az Egyetemi Könyvtárban. 
"A Book of Your Life projekt keretében hallgatói ötletek mentén kialakított termet könyvbemutatóval és kiállításmegnyitóval adták át.
"1773 nyarán XIV. Kelemen pápa feloszlatta a Jézus Társaságát, rendelkezését a Magyar Királyságban Mária Terézia szeptemberben hirdette ki. Pray György jezsuita történész ebben az évben 50 esztendős volt. 2023-ban ezért a Jézus Társasága feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300. évfordulójáról egyaránt megemlékezünk. 
"Hagyományainkhoz híven 2023. június 24-én ismét csatlakozunk a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához. Délután 15.00 órától egészen éjfélig kézműves foglalkozással, koncertekkel, épületsétákkal, tárlatvezetésekkel, restaurátorműhely-bemutatókkal és a Chronica Hungarorummal kapcsolatos könyvek kiállításával fogadjuk az érdeklődőket. Karszalagok 2023. június 12-étől nálunk is kaphatók a bejáratnál!
"Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár – Egyetemtörténeti Gyűjtemény a kultúráért és innovációért felelős miniszter működési engedély kiadásáról szóló határozata alapján közérdekű muzeális gyűjteménnyé vált.
"A Kulturális Örökség Napjai keretében megtekinthető az Egyetemi Könyvtár és Levéltár legrégebbi kódexe, Janus Pannonius görög nyelvű evangéliumos könyve, valamint megnyitják az egyetemi jelképeket bemutató kiállítást is. 
"Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022 folyamán ízelítőt ad az Egyetem tulajdonában álló gazdag tárgyi örökségből. Szeptemberben a hónap műtárgya a kémiai kísérletekre és a Nap színképének fényképezésére alkalmas eszköz, amelyet a tudós 1886-ban maga épített.