ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár részvétele a XXX. Vas Vármegyei Könyvtári Napon

Az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár is részt vett a 2024-es Országos Könyvtári Napok szakmai napján, amelyet Szentgotthárdon, a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeumban tartottak meg. A rendezvény azért volt különleges alkalom, mert nemcsak a XXX. Vas Vármegyei Könyvtári Napot ünnepelte, hanem a Móra Ferenc Könyvtár 70. születésnapját is.

Az eseményt Horváth Tiborné intézményvezető nyitotta meg, majd Huszár Gábor polgármester és Dr. Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatónője is köszöntötte a résztvevőket.

Érdekes és témáját tekintve aktuális volt Csuk Csaba, az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár könyvtárvezetőjének ismeretterjesztő  előadása, a „Mesterséges intelligencia felhasználói szemmel: A MI hatásai a munkánkra, az életünkre” címmel. A prezentáció során betekintést nyújtott a mesterséges intelligencia könyvtári és hétköznapi életünkre gyakorolt hatásaira, mind elméleti, mind gyakorlati megközelítésből.

Ezt követően Dr. Baráthné Molnár Mónika igazgatónő a könyvtári stratégiaalkotás kihívásairól és lehetőségeiről beszélt, mely sok könyvtáros számára inspiráló és gondolatébresztő volt.

Az Országos Könyvtári Napok idei kiemelt témája a játék volt,  Hochrein Judit és Kardos Endre , a Kis-Hétrét együttes tagjai, ehhez kapcsolódva különleges zenei műsorral  lepték meg a résztvevőket.

A program délután sem ért véget: a résztvevők megtekinthették a Szentgotthárdi ciszterci kolostorépületet és a Nagyboldogasszony templomot. Köszönjük Szép Renátának, az önkormányzat külkapcsolati és koordinációs ügyintézőjének a tartalmas és élménydús vezetést.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, különösen a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum, valamint a Berzsenyi Dániel Könyvtár dolgozóinak a szívélyes fogadtatásért és a magas színvonalú szakmai programért.

Csuk Csaba: Mesterséges intelligencia felhasználói szemmel

 

Csuk Csaba: Mesterséges intelligencia felhasználói szemmel

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár