2018. szeptember 13-án és 14-én kétnapos konferencia keretében ünnepeltük az ELTE Egyetemi Levéltár megalapításának 60. évfordulóját és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség létrejöttének 25. évfordulóját. A rendezvény programját úgy állítottuk össze, hogy az egyetemi levéltárakban folyó tudományos és szakmai munkáról is képet adjon. Szeptember 13-án ezért levéltártörténeti és egyetemtörténeti előadások hangzottak el, szeptember 14-én pedig levéltári szakmai kérdések kerültek napirendre az egyetemi levéltárak szervezeti kereteivel, a digitalizálással, az elektronikus iratkezeléssel és a levéltárpedagógiával kapcsolatban. A konferencia megrendezését a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta. Az elhangzott előadások nemsokára elérhetők lesznek az EDIT videótárában.
Könyvtárunk 2026. augusztus 1. és 2026. szeptember 5. között zárva tart. Minden kedves olvasónknak kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!