Egyetemi életrajzi mozaikok – Weiss Ferenc

Kétszázötven évvel ezelőtt, 1773-ban XIII. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, felgyorsítva egyetemünk állami kézbe kerülésének folyamatát. 1635 és 1773 között számos nagy tudású, kiváló jezsuita oktatott egyetemünkön, tevékenységükkel maradandó nyomot hagyva az intézmény történetében. Márciusban a magyarországi mérnökképzés elindítóját, a budai egyetemi csillagvizsgáló egyik létrehozóját, Weiss Ferencet mutatjuk be. 

Weiss Ferenc 1717-ben született Nagyszombatban. 1733-ban lépett be a jezsuita rendbe, majd tanulmányai elvégzése után több felvidéki jezsuita gimnáziumban is tanított. 1753-tól a nagyszombati egyetemen oktatott matematikát, 1755-ben pedig a legtehetségesebb fiatal jezsuiták számára egy matematikai tanárképző intézetet nyitott, amely a magyarországi mérnökképzés első hazai intézményének számít. Részt vett az egyetem nagyszombati csillagvizsgálójának megépítésében, 1761-től az igazgatója lett. Az egyetem Budára költözése után a budai királyi palotában épült új egyetemi csillagvizsgáló kialakításában is kiemelt szerepet töltött be Hell Miksa és Sajnovics János mellett. Csillagászati és meteorológiai megfigyeléseit 1756-tól rendszeresen közzétette. 1785-ben halt meg Budán, könyveit az Egyetemi Könyvtárra hagyta. Az 1763 és 1766 között készült meteorológiai feljegyzései ma a könyvtár kézirattárában találhatóak.  

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL