Kétszázötven évvel ezelőtt, 1773-ban XIII. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, felgyorsítva egyetemünk állami kézbe kerülésének folyamatát. 1635 és 1773 között számos nagy tudású, kiváló jezsuita oktatott egyetemünkön, tevékenységükkel maradandó nyomot hagyva az intézmény történetében. Szeptemberben a magyar kritikai történetírás atyját, könyvtárunk egykori igazgatóját, Pray Györgyöt mutatjuk be.
Pray György 1723. január 11-én született Érsekújváron. 1734-ben kezdte meg tanulmányait a pozsonyi jezsuita kollégiumban, 1740-ben kérte felvételét a jezsuita rendbe. Tanulmányai elvégzése után Nagyszombatban kezdett el tanítani, és itt írta első irodalmi munkáját is. 1758-ban kezdte el a hunok és a magyarok eredetéről szóló munkáját, majd 1761-ben kérte a tanári munka alóli felmentését, mert történetírással szeretett volna foglalkozni. A rend elöljárói kérését teljesítették, foglalkozása ettől kezdve „elucubrator historiae Hungariae”, azaz a magyar történelem kutatója. 1761-ben jelent meg első történeti munkája a hunok, magyarok és avarok eredetéről, majd 1768-ig folyamatosan jelentette meg a magyar történelem első korszakáról szóló évkönyveit. 1767-től az uralkodónő engedélyezte, hogy a Magyar Kamara levéltárában folytasson kutatásokat, és az itt található iratanyagról másolatot készítsen. 1770-ben a pozsonyi káptalan könyvtárában talált kódexből 1773-ban adta ki első magyar nyelvemlékünket, a Halotti Beszédet. A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia 1777-ben Pray Györgyöt az Egyetemi Könyvtár igazgatói feladataival bízta meg. Igazgatósága rendkívül mozgalmas és fontos időszak volt a könyvtár életében. Az uralkodónő ugyanis a nagyszombati jezsuita kollégium egykori könyvtárát az ország tudományos központjává szerette volna fejleszteni. A könyvtár ezért először Budára, majd Pestre költözött, a könyvtári állomány gyarapítása céljából pedig megkapta az eltörölt szerzetesrendek teljes könyvtári anyagát. A könyvtár vezetéséről Pray 1790-ben mondott le, amikor az uralkodó nagyváradi kanonoknak nevezte ki. Utolsó éveit Nagyváradon töltötte, 1801. szeptember 8-án hunyt el. Rendkívül értékes könyv- és iratgyűjteményét még 1784-ben az Egyetemi Könyvtárnak adta éves kegydíj ellenében, végrendeletében 300 forintos alapítványt is tett a szegény egyetemi hallgatók számára.