Pálos György Videotár az ELTE PPK Könyvtárában

Pálos György díjnyertes filmrendező, operatőr és forgatókönyvíró az oktatással kapcsolatos alkotásainak szinte teljes merítését a téma iránt érdeklődők részére bocsájtotta.

"A filmkészítés és a tanítás eredményessége egyaránt a terepen dől el. Hogyan tudom tanárként vagy filmkészítőként értelmezni a helyzetet, megérteni és a magam javára fordítani, a cél érdekében kihasználni a helyzet kínálta lehetőségeket."

Pálos György 1986-ban végzett az ELTE BTK-n, francia-történelem szakon. 1989-től dolgozik rendező-operatőrként. 2000 óta dolgozik az ELTE Filmtudomány Tanszékén. Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Rendezők Céhének, a Magyar Független Filmszövetségnek. Dolgozott az International Public Television Conference szervezetében, volt a Millenáris TV Stúdió vezetője is. Egyetemi oktatóként tanított a City University of Hong Kong Egyetemen, vendégtanárként oktat a Metropolitan Egyetemen Budapesten, a  Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A független filmeket készítő Közgáz Vizuális Brigád aktív tagja.
Minden évben több ELTE-s film producere, kreatív producere, több „külsős” dokumentumfilmben  forgatókönyv konzultáns vagy kreatív producer.

Szívesen készít játékfilmet, dokumentumfilmet, de figyelme és az érdeklődése inkább a dokumentumfilm műfaja felé irányult az utóbbi időben. Az ELTE-n a dokumentumfilm-készítésről tart  kurzust, több évtizedes tapasztalatát osztja meg a hallgatókkal. DLA disszertációja is a dokumentumfilm-készítésről íródott.

Az ELTE PPK Könyvtárában mostantól hozzáférhető filmek elkészítésének hátteréhez tudni kell, hogy a dokumentumfilmkészítés egyik nehézsége többek között az, hogy az amatőr szereplők zavaró tényezőként tekintenek a kamerára, ezért az egyik legnehezebb feladat az, hogy olyan filmezési technikát alakítsanak ki, aminek köszönhetően egy idő után már nem veszik észre, hogy filmezik őket. Ennek érdekében a forgatás első éveiben még hangmérnök sem volt a helyszínen, ami néhol meg is látszik a hang minőségén, ám ezt az áldozatot meg kellett hozni. Egy-egy nap erejéig operatőr is segítette a munkálatokat, de akkor is csak egy kamerával történt a felvétel.

A hazai oktatási helyzettel foglalkozó dokumentumfilmek az ELTE PPK Könyvtár Kazinczy utca olvasótermében érhetők el, dedikált gépeken. A megtekintés feltételeiről, a filmekről a Gyűjtemény gyűjteményi oldalán tájékozódhatnak.

forrás: ELTE , doktori disszertációinterjú , interjú
Pálos György weboldala

Illusztráció szerzője, forrása:
https://ppk.elte.hu/content/palos-gyorgy-videotar-az-elte-ppk-konyvtaraban.t.41764