Hírarchívum

2024. szeptember 27., péntek – 15:01
EKL Levéltár
Magyary Zoltán (1888–1945) a magyar jog- és közigazgatás-tudomány kiemelkedő alakja. Nevéhez fűződik a Magyar Közigazgatási Intézet megalapítása. Tudományos eredményeit négy nyelven publikálta. A teljes irathagyatéka most már elérhető az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban.
2024. szeptember 19., csütörtök – 08:40
EKL Levéltár
A Fejérpataky László által létrehozott középkori oklevélgyűjtemény fényképmásolatai elérhetőek az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban. A gyűjteményben összesen 106 darab oklevél található, amelyből 96 darab 1526 előtt kelt.
2024. szeptember 2., hétfő – 14:14
EKL Levéltár
A levéltár, a 2024. július 1-jétől hatályba lépett rendeletnek megfelelően, a tudományos célú kutatást a miniszter által a Levéltári Kollégium javaslata alapján elfogadott formátumú, az állásfoglalást kiadó szerv által kitöltött és hitelesített támogató állásfoglalásra szolgáló formanyomtatvány alapján engedélyezi.
2024. július 29., hétfő – 13:52
EKL Levéltár
Az 1667-ben alapított Jogi Kar (ma ELTE Állam- és Jogtudományi Kar) az egyetem állami kézbe kerülése után, 1777-ben kezdte el vezetni személyi nyilvántartását. 1778 és 1886 között 2537 hallgató szerezte meg a doktori címet a karon. A mutató ezeknek a hallgatóknak az adatait tartalmazza.
2024. július 5., péntek – 12:18
EKL Levéltár
A középiskolai tanárok képzése egyetemünk Bölcsészettudományi Karán kezdődött meg a 19. század középén. Az 1862-ben felállított Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság előtt kellett a jelölteknek vizsgát tenniük, így kaphatták meg tanári oklevelüket. A Bizottság 1949-ig működött. Ezen időszak alatt közel 17 000 hallgató tett vizsgát az ország minden részéről. A Bizottság levéltárunkban található, 1864 és 1949 között készült összes vizsgajegyzőkönyve feldolgozásra került, adatbázisunkban a vizsgázó hallgatók neve, szakja, vizsgájának dátuma és a vizsgajegyzőkönyv levéltári jelzete található meg.
2024. április 19., péntek – 14:34
EKL Levéltár
Marczali Henrik (1856–1940) történész, egyetemi tanár életéről és munkásságáról kétnapos konferencián emlékeztek meg.
2024. április 11., csütörtök – 10:30
EKL Levéltár
Megjelent a „Felsőoktatástörténeti Kiadványok” című sorozatunk legújabb kötete Hadobás Eszter és Szögi László közös munkájaként „Az egri felsőoktatás intézményeinek hallgatói II. 1850–1918” címmel.
2023. szeptember 1., péntek – 15:53
EKL Levéltár
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és elődintézményei vezetőtestületi jegyzőkönyvei már nemcsak a hungaricana.hu portálon, de a Magyar Nemzeti Levéltár adatbázisában, az adatbazisokonline.mnl.gov.hu portálon is elérhetőek.
2023. május 16., kedd – 15:26
EKL Levéltár
A Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa (MLVT) 2023. május 18. és 20. között tartja éves vándorgyűlését Lakiteleken. A 2023. május 19-ei szakmai konferencia témája a levéltárak gyűjtőterületi tevékenysége, ahol levéltárunk vezetője, Dr. Tóth Krisztina "Gyűjtőterületi feladatok és kérdések az ELTE-n" címmel tart előadást.
2023. április 13., csütörtök – 13:25
EKL Levéltár
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított Év Levéltári Kiadványa díjra minden évben több kategóriában lehet pályázni. Az idei évben a szakmai kiadványok kategóriájában Szögi László „Peregrinatio academica. A külföldi magyar egyetemjárás története, mérete és irányai 1150–1919. Budapest, 2022. (Felsőoktatástörténeti kiadványok. Új sorozat 26.)" című kiadványa harmadik helyezést ért el.
2023. március 8., szerda – 08:35
EKL Levéltár
2023. március 2-án mutatták be az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársának, Varga Júlia főlevéltárosnak legújabb kötetét a Piarista Gimnázium Tanácstermében.
2023. február 21., kedd – 13:18
EKL Levéltár
Elérhetővé vált az egyetemen doktori fokozatot szerzett hallgatók nyilvántartása, mely az 1894-től fennmaradt adatokat rögzíti. A levéltárban lévő doktori nyilvántartások összesen 40 239 nevet tartalmaznak: mindazon hallgatók nevét, akik 1894 és 1950 között doktori fokozatot szereztek egyetemünkön.
2023. február 6., hétfő – 13:34
EKL Levéltár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022-ben a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán 300 000 forintot nyert a levéltári kézikönyvtár bővítésére. Az elnyert összegből a levéltártudománnyal, az egyetemi levéltárak szakmai feladataival és a muzeális egyetemtörténeti gyűjteményekkel kapcsolatos angol nyelvű szakkönyvek kerültek beszerzésre, melyek elérhetők levéltári kutatótermünkben.
2023. január 9., hétfő – 14:07
EKL Levéltár
A „Gerundium” egyetemtörténeti folyóirat legfrissebb számában több tanulmány is olvasható egyetemünk történetéhez kapcsolódóan. Tusor Péter az 1635-ös nagyszombati egyetemalapítás pápai elismertségének kérdéséhez közöl új adatokat, Kökényesi Zsolt a nagyszombati egyetemen 1616 és 1773 között tanult arisztokrata diákokat mutatja be, Szögi László a nagyszombati egyetem hallgatóságának összetételét, társadalmi rétegződését és létszámának változásait elemzi, Tóth Krisztina pedig az egyetem iratainak 1950-es években bekövetkezett tragikus pusztulásának körülményeit írja le.
2022. december 2., péntek – 13:29
EKL Levéltár
A levéltár 2022. december 5. és 2023. február 27. között csak e-mail üzenetben érkezett, előzetes bejelentkezés alapján látogatható. 2022. december 19. és 2023. január 8. között a levéltár zárva tart.
2022. december 1., csütörtök – 12:45
EKL Levéltár
A középiskolai tanárok képzése a 19. század második felében kezdődött meg egyetemünkön. A tanári vizsgák jegyzőkönyvei hiánytalanul fennmaradtak 1864 és 1949 között. Adatbázisunkban jelenleg 9236 név található.
2022. november 28., hétfő – 08:29
EKL Levéltár
Megújult az európai levéltárak közös portálja, az Archives Portal Europe. Az oldal lehetőséget nyújt az európai levéltárak iratanyagában való közös keresésre, és részletesen bemutatja az egyes intézményeket.
2022. augusztus 29., hétfő – 14:07
EKL Levéltár
A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség vándorgyűlésére 2022. augusztus 24. és 26. között került sor Szegeden. Az első napon kerekasztal-beszélgetés zajlott a levéltári aktualitásokról, változásokról. Az egyetemi levéltárak vezetői röviden beszámoltak intézményük éves működéséről, eredményeiről. A nap végén szakmai előadások hangzottak el a levéltári jogszabályváltozásokról és a közeljövőben induló akkreditált képzésekről. A rendezvény második napja tudományos konferenciával folytatódott. A konferencia zárónapján a szegedi levéltárak és kiállítások megtekintésére nyílt lehetőség.
2022. július 25., hétfő – 09:10
EKL Levéltár
Értesítjük tisztelt ügyfeleinket és kutatóinkat, hogy a Levéltár 2022. augusztus 1. és 2022. augusztus 28. között zárva tart. Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
2022. július 4., hétfő – 14:59
EKL Levéltár
A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2022. július 11. és 13. között tartja vándorgyűlését Székesfehérváron. Levéltárunk vezetője, Dr. Tóth Krisztina 2022. július 12-én az Oktatás- és tudománytörténeti szekcióban tart előadást az ELTE iratainak 1956. évi pusztulásáról.