Hírarchívum

2022. május 5., csütörtök – 09:50
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az Eötvös-kiállítás regisztráció nélkül is látogatható 2022. május 14-én 10 és 18 óra között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.
2022. május 2., hétfő – 09:16
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
A hónap műtárgya a Hévízi tündérrózsa nyolcvanéves herbáriumi példánya Soó Rezső gyűjtéséből. A nagyváradi Püspökfürdőben élő hévízi tündérrózsa rokonsága közel 2000 km-re, Afrikában él. A képen látható példányt Soó Rezső, a hazai botanika egyik legnagyobb alakja, a Füvészkert egyik igazgatója gyűjtötte 1940. október 13-án még kolozsvári tanszékvezetői évei alatt. Gyűjteményének legnagyobb értéke a Kárpát-medence teljes flóráját tartalmazó sorozata, számos olyan növényfajt megörökítve, melyek azóta a gyűjtés helyén kipusztultak.
2022. április 27., szerda – 16:07
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár szombati nyitvatartása alatt az Eötvös-kiállítás is látogatható.
2022. április 1., péntek – 11:21
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
„Mozaikok az ELTE örökségéből” címmel indított sorozatunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A hónap műtárgya Szent Jeromos „Szent Hylarion remete élete” magyar nyelvű fordítása 1666-ból.
2022. március 1., kedd – 14:24
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
„Mozaikok az ELTE örökségéből” címmel indított sorozatunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A hónap műtárgya márciusban a Pallasit meteorit az ELTE TTK Természetrajzi Múzeumból.
2022. február 22., kedd – 13:08
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Már elérhetőek „A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága” című kiállítás márciusi látogatási időpontjai.
2022. február 1., kedd – 17:19
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
„Mozaikok az ELTE örökségéből” címmel indított sorozatunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A hónap műtárgya februárban az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium zászlaja.
2022. január 4., kedd – 13:04
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
„Mozaikok az ELTE örökségéből” címmel indított sorozatunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A hónap műtárgya januárban a zöld varangy. Maradványa Szurdokpüspöki (Mátra) középső miocén korú, azaz mintegy 13 millió éve lerakódott kovaföldrétegeiből került elő. A lelet az ELTE Természetrajzi Múzeum Paleontológiai Tárában tekinthető meg.
2021. december 20., hétfő – 15:08
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az idősebb Rubik Ernő által tervezett oktató–vitorlázó repülőgép majdnem negyven év használat után az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) C–épületi aulájában kapott helyet.
2021. október 21., csütörtök – 13:14
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
2021 őszén Schlay Georgina muzeológus és Kósa-Grimm András Kristóf történész folytatta egyetemtörténeti sétáit az ELTE BTK campusán. Schlay Georgina beszámolója következik.
2021. szeptember 14., kedd – 13:35
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
A Füvészkert jubileumi kiállítása a kastély épületében és a kert egész területén 2022. május 30-ig látogatható.
2021. június 15., kedd – 16:15
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
A 2021. június 20-án, vasárnap megrendezésre kerülő Emlékhelyek Napja rendezvényen az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelmi emlékhelyei is megnyitják kapuikat.
2021. június 4., péntek – 17:04
EKL Egyetemi Könyvtár
Elérhetővé vált "A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága" című népszerű időszaki tárlatunk virtuális változata.
2021. május 10., hétfő – 11:48
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az egyetemi kulturális örökségről szóló hírsorozatunkban a héten Az ELTE egyetemi gyűjteményeinek jelene és jövője című konferenciakötetben szereplő gyűjtemények eredetét mutatjuk be.
2021. május 5., szerda – 11:15
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az egyetemi kulturális örökségről szóló hírsorozatunkban a héten az Egyetemi Levéltár frissen megjelent tanulmánykötetéről és az egyetemi örökség koordinátorainak üléséről számolunk be.
2021. március 17., szerda – 10:23
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az egyetemi kulturális örökségről szóló hírsorozatunkban a héten az ELTE Rektori Kabinetirodában őrzött ezüst és nemesfém étkészletet, egy restaurált zászlót, valamint régi páncélszekrények kulcsait mutatjuk be.
2021. március 8., hétfő – 09:40
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az egyetemi kulturális örökségről szóló hírsorozatunkban a héten az ELTE Rektori Kabinetirodában őrzött emlékérmeket és a rektori öltözetet mutatjuk be.
2021. február 23., kedd – 07:45
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
2020. év végén megkezdődött az egyetemi kulturális örökség felmérése. A karokon, az egyetem muzeális intézményeiben és gyűjteményeiben jelentős tudásvagyon és kulturális érték található, melyekről hírsorozat keretében számolunk be.