Kezdőlap arrow MTA ELTE Kutatócsoport

 

MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport

 

Az ELTE Levéltára ad helyet a nemrég alakult MTA-ELTE egyetemtörténeti akadémiai kutatócsoport egyik kiemelt projektjének. A kutatócsoport vezetője Dr. Draskóczy István egyetemi tanár. Az alábbi projekt irányítója Dr. Szögi László egyetemi docens, ny. főigazgató.

 

A projekt célja: A Kárpát-medence valamennyi felsőfokú oktatást végző állami és egyházi tanintézetébe járt hallgatók tanulmányi adatainak feltárása számítógépes adatbázis formájában.

 

A feldolgozás időhatára: 1566-1919. A későbbi adatok adatvédelmi okokból már nem lennének publikálhatók.
Kezdő időpont: 1566 – A  Nagyszombati szeminárium alapítása, illetve 1588 a Debreceni Kollégium tógátus diákjegyzékének kezdő időpontja.
Záró időpont: I. szakasz: 1849/50-es tanév vége, II. szakasz: 1918/19-es tanév vége

Források:

1. Egyetemi, akadémiai, főiskolai, szemináriumi anyakönyvek, hallgatói névsorok, amelyek személyi adatokat is tartalmaznak. Probléma: Ezek egy része elpusztult, nagyon sok pedig a határon túli levéltárakban és más gyűjteményekben található

Elpusztultak, vagy lappanganak például:

a Nagyszombati Egyetem anyakönyvei 1635-1777,
a Pesti Egyetem anyakönyvei 1777-1918,
a Kolozsvári Jezsuita Akadémia anyakönyvei 1698-1773 (1784),
az Egri Líceum anyakönyvei 1740-1850,
a Kassai Jezsuita Akadémia és a Királyi Jogakadémia anyakönyvei 1657- 1850,
a Selmecbányai Akadémia anyakönyveinek egy része 1770-1836


2. Kari anyakönyvek, classificatiok

3. Promóciós nyomtatványok

4. Diákegyesületek, kongregációk kollégiumok anyakönyvei és névsorai

5. Nyomtatott érdemsorozatok, értesítők

6. Almanachok, sematizmusok, kalendáriumok

 

A feltárandó intézmények köre: 1850-ig 100 intézmény, további 30 intézmény 1918-ig, részben még  tovább is.
4 egyetem (Nagyszombat, Pest, Kassa, Kolozsvár)
6 királyi jogakadémia (Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Győr, Kolozsvár, Zágráb)

1 jogi szakiskola (Pest), 1 művészeti szakiskola (Pest)
4 műszaki, reál tanintézet (Selmecbánya bányászati, Pest Institutum Geometricum, Pest Ipartanoda, Fiume tengerészeti)
4 agrár tanintézet (Keszthely agrár, Magyaróvár agrár, Pest állatorvosi, Selmecbánya erdészeti)
16 katolikus líceum, akadémia (Zágráb jezsuita, Buda jezsuita, Győr jezsuita, Eger püspöki, Pécs püspöki, Pest piarista, Szeged piarista, Szombathely püspöki, Vác piarista, Kalocsa piarista, Tata piarista, Vác Theresianum, Szatmárnémeti püspöki, Temesvár püspöki, Nagyszombat érseki, Rozsnyó püspöki)
14 református kollégium (Debrecen, Sárospatak, Pápa, Miskolc, Kecskemét, Gyulafehérvár, Zilah, Nagyenyed, Szászváros, Marosvásárhely, Kolozsvár, Máramarossziget, Székelyudvarhely, Losonc)
8 evangélikus líceum, kollégium (Sopron, Szarvas, Nagyszeben, Pozsony, Eperjes, Lőcse, Késmárk, Selmecbánya)
1 unitárius kollégium (Kolozsvár), 1 görög katolikus líceum (Balázsfalva),  3 ortodox teológiai akadémia (Karlóca, Nagyszeben, Arad)
21 római katolikus egyházmegyei szeminárium (Eger, Veszprém, Kalocsa, Vác, Győr, Pécs, Szombathely, Székesfehérvár, Nagyvárad, Gyulafehérvár, Temesvár, Szatmárnémeti, Nagyszombat-Esztergom, Nyitra, Besztercebánya, Szepeshely, Kassa, Rozsnyó, Zágráb, Zengg, Diakóvár)

4 görög katolikus egyházmegyei szeminárium (Balázsfalva, Nagyvárad, Ungvár, Kőrös)

4 generális szeminárium (Eger, Pest, Zágráb, Pozsony)
12 szerzetesrendi filozófiai és teológiai intézetei

 

Földrajzi megoszlás a mai határok szerint, 1850 előtt alakult intézmények esetében.
Az intézmények közül, nem számítva itt a szerzetesi főiskolákat:
37 Magyarország
25 Románia
22 Szlovákia
9 Horvátország
1 Szerbia
1 Ukrajna
területén található.

 

Módszertani kérdések:

Az adattár nem forráskiadvány a klasszikus szabályok szerint. Az adatokat úgy rendezi egységes formába, hogy az eredeti tartalom ne sérüljön, viszont lehetőség legyen a legkülönbözőbb lekérdezésekre, amelyek más módszerekkel nem lennének elérhetők.
Olyan hozzáadott értéket hordoz, amely – igen jelentős munkával – a forrásokból új információkat tud kinyerni.

Anyakönyvek esetén az eddigi módszertani megbeszélések alapján akár 75 adat is leírható egy-egy hallgatóról. Ez azt jelenti, hogy valamennyi személyes és tanulmányi adatot egymástól elkülönítve külön-külön rovatba jegyzünk be szabályozott és egységes formában, ami később lehetővé teszi a nagyon sok szempont szerinti keresést.

Természetesen az esetek többségében ennél jóval kevesebb adat áll rendelkezésünkre.

A legfontosabb adatok a következők:

1.Az intézmény kódszáma
2. A hallgató neve, keresztneve, előneve
3. Vallási adatok
4. Társadalmi állás
5. Nemzetiség, később anyanyelv
6. Életkor, vagy születés időpontja
7. Születési, vagy származási hely
8. Apa, gyám, vagy anya neve
9. Apa, gyám foglalkozása
10. A beiratkozás és tanulmányok adatai
11. Fakultás, tagozat, szak megjelölése
12. Előzőleg látogatott iskola megnevezése (közép, felső)
13. Kapott ösztöndíj, támogatás megnevezése
14. Megszerzett diplomák, fokozatok megnevezése
15. Az intézményből való távozás időpontja
16. A felhasznált forrás adatai

A projektben nagyon sok hazai levéltár, könyvtár, valamint számos határon túli közgyűjtemény munkatársaival kell együttműködnünk, hogy a szükséges dokumentumokat összegyűjthessük.

Az első adatbázisokat 2014 közepén fogjuk közzétenni, majd folyamatosan bővítjük az adattárat.

 

Várható eredmény:

1566-1850 között mintegy 250-300 ezer magyar tanintézetekbe beiratkozott hallgató személyi és tanulmányi adata. Ennek összegyűjtése és feldolgozása terveink szerint minimum 3 évet vesz igénybe.

1850-1918 között mintegy 1,5-2 millió magyar tanintézetekbe beiratkozott hallgató személyi és tanulmányi adata. Ennek kutatási és feldolgozási ideje az első szakaszénál jóval tovább fog tartani és függ az anyagi és személyi feltételek alakulásától.

 

A feldolgozandó intézmények időrendben:

 

1. A mai Magyarország területén működött felsőfokú tanintézetek

 

 

1.

Debreceni Református Kollégium, Teológia, Bölcsészet, Jog 1800-1856, 1864-1914

(1538) 1588-1848 (1948)

2.

Sárospataki Református Kollégium, Teológia, Bölcsészet, Jog 1793-1854, 1861- ?

(1531) 1615-1848 (1948)

3.

Egri Püspöki (Érseki) Szeminárium Teológia

1700-1848 (1948)

4.

Veszprémi Püspöki Szeminárium Teológia

1716-1848 (1948)

5.

Budai Jezsuita Akadémia Bölcsészet, Teológia

(1713) 1730-1773

6.

Kalocsai Érseki Szeminárium Teológia

1733-1848 (1948)

7.

Győri Jezsuita Akadémia Bölcsészet, Teológia

(1719) 1745-1773

8.

Váci Püspöki Szeminárium Teológia

1751-1848 (1948)

9.

Pesti Piarista Bölcsészeti Akadémia

1752-1784

10.

Pesti Jogi Szakiskola

1756-1771

11.

Váci Piarista Bölcsészeti Akadémia

1764-1775+1815-1848

12.

Tatai Piarista Bölcsészeti Akadémia

 1764-1778 (1783)

13.

Kalocsai Piarista Bölcsészeti Akadémia

1765-1778

14.

Egri Püspöki, Érseki Líceum, Bölcsészet 1744-1850,

Jog 1740-1851, 1861-1948,

(1740) 1767-1850 (1948)

15.

Váci Theresianum Bölcsészet, Jog

(1762) 1767-1784

16.

Győri Püspöki Szeminárium Teológia

1771-1848 (1948)

17.

Budapesti Egyetem Teológia, Bölcsészet, Jog

(jelenleg még az orvosi kar nélkül)

1777-1918 (1950)

18.

Győri, Pécsi, Győri Jogakadémia Bölcsészet 1850-ig, Jog 1777-1850, 1867-1892

1777-1850 (1892)

19.

Pesti Institutum Geometricum Mérnök

1782-1850

20.

Pécsi Püspöki Szeminárium Teológia

(1746) 1783-1848 (1948)

21.

Pápai Református Kollégium, Teológia 1785-től,

Bölcsészet, Jog 1834-1854, 1865- ?

(1531) 1783-1848 (1948)

22.

Egri Generális Szeminárium Teológia

1784-1786

23.

Pesti Generális Szeminárium Teológia

1786-1790

24.

Budapesti Állatorvosi Tanintézet, Akadémia, Kar

1787-1850 (1952)

25.

Soproni Evangélikus Líceum, Teológia, Bölcsészet

Jog 1785-1852

(1557) 1789-1850 (1948)

26.

Szombathelyi Püspöki Szeminárium Teológia

1790-1848 (1948)

27.

Szegedi Piarista Bölcsészeti Akadémia

1792-1850

28.

Szombathelyi Bölcsészeti Akadémia

1793-1848

29.

Keszthelyi Georgikon Agrár 1797-től,

Jog 1804-től, Mérnök 1808-tól

1797-1848

30.

Székesfehérvári Püspöki Szeminárium Teológia

1802-1848 (1948)

31.

Magyaróvári Gazdasági Tanintézet, Akadémia

Agrár 1818-tól

1818-1850 (1949)

32.

Pécsi Püspöki Líceum Bölcsészet 1828-1850,

Jog 1833-1850, 1865-1923

(1828) 1831-1850 (1923)

33.

Miskolci Református Kollégium Bölcsészet

 (1829) 1835-1848

34.

Kecskeméti Református Kollégium,

Bölcsészet 1831-től

Teológia 1836-tól, Jog 1836-1852, 1864-1948

(1690) 1839-1850 (1948)

35.

Pesti József Ipartanoda Mérnök

1846-1857

36.

Mezőberényi, Szarvasi Evangélikus Líceum

Bölcsészet 1846-tól ?

(1802) 1846-1848

37.

Pesti Első Magyar Festészeti Akadémia

1846-1860

38.

Esztergomi Érseki Szeminárium Teológia

1849-1948

39.

Budapesti Református Teológiai Akadémia

1855-1948

40.

Budapesti Műegyetem Mérnök

1857-1949

41.

Budapesti Kereskedelmi Akadémia

(1857) 1900-1919

42.

Keszthelyi Gazdasági Tanintézet, Akadémia, Kar

1865-1949

43.

Budapesti Színművészeti Tanoda, Akadémia

1865-1918 (1948)

44.

Debreceni Gazdasági Tanintézet, Akadémia, Kar

1868-1949

45.

Budapesti Testnevelési Tanintézet, Főiskola

1868-1918 (1948)

46.

Budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola

1871-1918 (1948)

47.

Budapesti Zeneművészeti Főiskola

1875-1918 (1948)

48.

Budapesti Kertészeti Tanintézet, Akadémia, Főiskola, Kar

(1853) 1876-1953

49.

Budapesti Országos Rabbiképző Intézet

        1877-1918 (1948)

50.

Budapesti Iparművészeti Iskola, Főiskola

1880-1918 (1948)

51.

Budapesti Keleti Kereskedelmi Tanfolyam, Akadémia

1891-1920

52.

Debreceni Egyetem

1914-1918 (1950)

53.

Miskolci Evangélikus Jogakadémia

1919-1948

54.

Soproni Bányászati és Erdészeti Akadémia, Főiskola, Kar

1919-1949

55.

Budapesti Közgazdaságtudományi Kar

1920-1948

56.

Szegedi Egyetem

1921-1950

57.

Pécsi Egyetem

(1921) 1923-1950

58.

Budapesti, Gödöllői Magyar Agrártudományi Egyetem

1945-1952

 

 

2.A mai Románia területén működött tanintézetek

 

1.

Gyulafehérvári Ref. Kollégium (nincs anyag)

1622-1716

2.

Zilahi Ref. Kollégium Teológia, Bölcsészet  

? 1646-1848

3.

Nagyenyedi Ref. Kollégium, Teológia, Bölcsészet 1850-ig, Jog 1792-1851, ?

1662-1848 (1918)

4.

Szászvárosi Ref. Kollégium Teológia

1669-1848

5.

Kolozsvári Jezsuita Akadémia Bölcsészet, Teológia

(1581-1605)1698-1773

6.

Marosvásárhelyi Ref. Kollégium Bölcsészet, Teológia, Jog 1797-1851, ?-1872

(1557) 1716-1848

7.

Kolozsvári Unitárius Kollégium Bölcsészet, Teológia, Jog 1805-1850,

 (1568) 1721-1848 (1918)

8.

Nagyváradi Püspöki Szeminárium Teológia

1741-1848 (1918)

9.

Gyulafehérvári Püspöki Szeminárium Teológia, Bölcsészet

1753-1848 (1918)

10.

Balázsfalvi Görögkatolikus Líceum Bölcsészet

1754-1848

11.

Kolozsvári Egyetem Bölcsészet, Jog, Orvos

1773-1784+1872-1921+1940-1945

12.

Nagyváradi Jogakadémia Bölcsészet 1850-ig, Jog 1780-1919, (1926)

1780-1850 (1926)

13.

Kolozsvári Jogakadémia Bölcsészet 1850-ig, Jog 1784-1848+1863-1872

1784-1848+1863-1872

14.

Nagyszebeni Ortodox Teológiai Akadémia

? 1784-1848 (1918)

15.

Kolozsvári Ref. Kollégium Teológia,

Bölcsészet, Jog 1830-tól

(1622) 1786-1848 (1918)

16.

Nagyváradi Görögkatolikus Szeminárium Teológia

1792-1848 (1918)

17.

Máramarosszigeti Ref. Kollégium Bölcsészet, Teológia 1797-től, Jog 1837-1854, 1869-1920

(1682) 1797-1850 (1920)

18.

Szatmárnémeti Bölcsészeti Akadémia

1804-1848

19.

Balázsfalvi Görögkatolikus Szeminárium Teológia

(1738) 1806-1848 (1918)

20.

Temesvári Püspöki Szeminárium Teológia

1806-1848 (1918)

21.

Szatmárnémeti Püspöki Szeminárium Teológia

1812-1848 (1918)

22.

Aradi Ortodox Teológiai Akadémia

1822-1848 (1918)

23.

Székelyudvarhelyi Ref. Kollégium Teológia, Bölcsészet, Jog 1832-től 

(1670) 1841-1848

24.

Temesvári Püspöki Líceum

Bölcsészet 1841-től, Jog 1845-től

1841-1848

25.

Nagyszebeni Evangélikus, Állami Jogakadémia

1844-1887

26.

Szamosújvári Görögkatolikus Szeminárium Teológia

1853-1918

27.

Lugosi Görögkatolikus Szeminárium Teológia

1853-1918

28.

Kolozsvári Gazdasági Tanintézet, Akadémia Agrár

          1868-1919+ 1940-1945

29.

Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia

(1878)1900-1919

 

 

3.A mai Szlovákia területén működött tanintézetek

 

1.

Nagyszombati Egyetem Bölcsészet 1635-től,

Teológia 1638-tól, Jog 1667-től, Orvos 1770-től

1635-1777

2.

Kassai Jezsuita Akadémia Bölcsészet 1657-től,

Teológia 1660-tól

1657-1773

3.

Pozsonyi Evangélikus Líceum Teológia, Bölcsészet, Jog 1814-1852,

(1656) 1714-1848

4.

Szenci Collegium Oeconomicum

1763-1776

5.

Nyitrai Püspöki Szeminárium Teológia

1767-1848 (1918)

6.

Selmecbányai Bányászati Akadémia

1776-1848 (1918)

7.

Nagyszombati, Pozsonyi Jogakadémia

Bölcsészet, Jog

1777-1850 (1914)

8.

Kassai Jogakadémia Bölcsészet, Jog

1777-1848 (1921)

9.

Nagyszombati Érseki Szeminárium

 

(1566) 1777-1848

10.

Pozsonyi Generális Szeminárium Teológia

1784-1790

11.

Nagyszombati Érseki Bölcsészeti Akadémia

? 1785-1848

12.

Eperjesi Evangélikus Kollégium Bölcsészet, Teológia, Jog 1811-1852, 1863-1918

(1667) (1723) 1785-1848 (1919)

13.

Losonci Ref. Kollégium Bölcsészet,

Teológia 1791-től

(1750) 1791-1848

14.

Lőcsei Evangélikus Líceum Bölcsészet,

Teológia 1796-tól

(1588) 1796-1848

15.

Késmárki Evangélikus Líceum Bölcsészet 1788-tól, Teológia 1801-től, Jog 1805-1852

(1682) 1801-1848

16.

Selmecbányai Evangélikus Líceum Bölcsészet, Teológia 1810-től, Jog ?-1852

1810-1848

17.

Rozsnyói Püspöki Bölcsészeti Akadémia

? 1806-1848

18.

Besztercebányai Püspöki Szeminárium Teológia

1807-1848 (1918)

19.

Selmecbányai Erdészeti Akadémia

1808-1848 (1918)

20.

Szepeshelyi Püspöki Szeminárium Teológia

1812-1848 (1918)

21.

Kassai Püspöki Szeminárium Teológia

1812-1848 (1918)

22.

Rozsnyói Püspöki Szeminárium Teológia

1814-1848 (1918)

23.

Kassai Gazdasági Tanintézet, Akadémia Agrár

1868-1918

24.

Eperjesi Görögkatolikus Szeminárium Teológia

1880-1918

25.

Pozsonyi Egyetem Bölcsészet, Jog, Orvos

1914-1921

26.

Kassai Kereskedelmi Főiskola

1939-1944

 

 

4.A mai Horvátország területén működött tanintézetek        

 

1.

Zágrábi Püspöki Szeminárium Teológia

(magyarországi hallgatói)

1566-1874

2.

Zágrábi Jezsuita Akadémia Bölcsészet, Teológia (magyarországi hallgatói)

1669-1773

3.

Zengg-Modrusi Püspöki Szeminárium Teológia (magyarországi hallgatói)

1735-1848 (1918)

4.

Kőrösi Görögkatolikus Szeminárium Teológia (magyarországi hallgatói)

1777-1848 (1918)

5.

Zágrábi Generális Szeminárium Teológia

(magyarországi hallgatói)

1784-1786

6.

Diakóvári Püspöki Szeminárium Teológia

(magyarországi hallgatói)

1810-1848 (1918)

7.

Fiumei Tengerészeti Szakiskola

1822-1848

8.

Zágrábi Jogakadémia Bölcsészet, Jog

(magyarországi hallgatói)

(1777) 1828-1874

9.

Zágrábi Egyetem Bölcsészet, Jog, Teológia

(magyarországi hallgatói)

1874-1918

10.

Fiumei Kereskedelmi Akadémia

1882-1918

11.

Fiumei Tengerészeti Akadémia

1896-1918

12.

Fiumei Kiviteli Akadémia

1912-1918

 

 

5.A mai Szerbia területén működött tanintézetek

 

1.

Karlócai Ortodox Teológiai Akadémia

1702-1848 (1918)

2.

Újvidéki Keleti Kereskedelmi Főiskola

1942-1944

 

 

6.A mai Ukrajna területén működött tanintézetek

 

1.

Ungvári Görögkatolikus Szeminárium

1778-1848 (1918)