Kezdőlap

A Levéltár új kiadványának könyvbemutatója 2011. május 31-én

A „Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből” című kiadványsorozatunk 26. köteteként és a „Varia theologica – PPKE-HTK” sorozatának 3. köteteként közös kiadásban látott napvilágot idén a „Kádár Zsófia - Kiss Beáta - Póka Ágnes: A Nagyszombati Egyetem Hittudományi Karának hallgatósága 1635-1773” című kötetünk. A kötetet Dr. Szögi László mutatja be 2011. május 31-én az Egyetemi Könyvtár Dísztermében a meghívott vendégeknek és az érdeklődőknek a három szerző jelenlétében.

A kiadvány a Nagyszombati Egyetemen 1635-1773 között, azaz a jezsuita korszakban teológiai tanulmányokat folytatott 4734 hallgató tanulmányi és személyi adatait tartalmazza. A 430 oldalas, bevezető tanulmánnyal és német nyelvű összefoglalóval ellátott adattár 250 példányban jelent meg. A személyekre való keresést személynévmutató könnyíti meg, de a helynévmutató segítségével származási hely alapján is lehet keresni. A kiadvány megvásárolható a Levéltárban, illetve az Egyetemi Könyvtárban, ára 3500 Ft.

A kiadvány óriási hiányt pótol egyetemünk hallgatói névsorának közreadásában, ilyen teljes körű hallgatói adattár a Hittudományi Kar hallgatóságáról a jezsuita korszak egészét illetően eddig nem jelent meg. Az 1990-ben Zsoldos Attila által publikált forráskiadvány, a „Matricula Universitatis Tyrnaviensis” a megmaradt első egyetemi anyakönyvet dolgozta fel, de csak 1701-ig tartalmazta a bölcsész és teológus hallgatóságot. Mint tudjuk, 1956-ban a Magyar Országos Levéltárban egy szovjet tüzérségi találat miatt keletkezett tűzben az egyetemi iratanyag óriási pusztulást szenvedett, különösen a bölcsészkari és a jogi kari iratok tekintetében. A teológiai kar iratai viszonylagos teljességgel megmenekültek, ugyanis a kar korábban nem szolgáltatta be anyagát az Országos Levéltárba. A mégis létező hiányok előző költözések miatt keletkeztek. Jelen kiadvány a már nyomtatásban megjelent adatokat elektronikus adatbázisba építve, a 18. századi adatokat pedig a megmaradt eredeti források alapján feldolgozva adja közre az egész jezsuita időszak teológus hallgatóinak névsorát.


 
< Előző   Következő >