Kezdőlap

Egyetemi levéltárosok vándorgyűlése Pécsett

2011. augusztus 29-31-én Levéltárunk részt vett a Magyar Felsőoktatási Levéltárak Szövetsége (MFLSZ) szokásos éves vándorgyűlésén, vendéglátónk és a rendezvény szervezője a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltára volt. A háromnapos rendezvény programja színvonalas szakmai és tudományos előadásokat és egy külföldi levéltár-látogatást tartalmazott.

A konferencia első napjának témája „A levéltárak szerepe a fenntartók arculatformálásában” volt, amelynek során az előadók azt járták körül, hogy a levéltárak milyen szerepet játsz(hat)anak a fenntartók – egyetemi levéltárak esetében az egyetemek – arculatának formálásában. Általános tekintetben beszélt a témáról Gorjánác Rádojka, a NEFMI Levéltári Osztályának főosztályvezető-helyettese és Dr. Lakos János, vezető szakfelügyelő. Konkrét egyetemi levéltári példákat Zsidi Vilmos, a BCE levéltárvezetője, Dr. Szögi László, az ELTE Levéltárának igazgatója és Lengvári István a PTE Levéltárának igazgatója hozott. Az Országos Levéltárnak az arculatformálás érdekében végzett tevékenységét Dr. Mikó Zsuzsanna, megbízott főigazgató mutatta be. A levéltárak sokszínűségét igazolva érdekes előadást hallottunk az egyházi levéltárak megjelenéséről a külvilágban Dr. Lakatos Andortól, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetőjétől, és a Békés Megyei Levéltár részvételéről a megyei arculat alakításában, Dr. Erdész Ádám igazgatótól.

A második napon „Az egyetemi autonómia fogalma, tartalma és változásai a 19. századtól máig” témakörben hangzottak el tudományos előadások. Ez utóbbi szekcióülésen előadást tartott az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Dr. Mezey Barna „Egyetemi autonómiatörekvések a 19. században” címmel és az egyetem rektorhelyettese, Dr. Borsodi Csaba „Az egyetemi autonómia korlátozása az államszocializmus idején” címmel. Az egyetemi autonómia középkori kialakulásáról Dr. Szögi László egyetemtörténész mondta el bevezető gondolatait, és az egyetemi autonómia két világháború közötti lehetőségeiről Dr. Varga Júlia igazgatóhelyettes beszélt. Az autonómiának napjainkban történő gyakorlati alkalmazásáról Dr. Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár, az MTA könyvtárának főigazgatója tartott előadást, és Dr. Kocsis Miklós, a PTE ÁJK adjunktusa elméleti megközelítésben fejtette ki az egyetemi autonómia-elképzelések tartalmának folyamatos változását és az autonómia mértékének helyes arányú alkalmazását, szem előtt tartva, hogy az autonómia nem önmagáért való cél, hanem a legjobb eszköz az oktatás és a tudományos kutatás szabadságának, valamint a felsőfokú ismeretek megszerzésének állampolgári joga megvalósulásához.

A harmadik napon a horvátországi Eszéken meglátogattuk az állami levéltárat

 
< Előző   Következő >