Fogadja örökbe februárban!

A 16–17. században a katolikusok között a jezsuiták voltak a fő emblémáskönyv-készítők, példájukat legbuzgóbban ezen a téren a piaristák követték.

Kivételként említhető meg Johannes Sambucus, azaz Zsámboky János (1531–1584) orvos, udvari történetíró, akinek nevéhez szintén számos emblémáskönyv fűződik. Életének jó részét Bécsben élte le, de tartotta a kapcsolatot magyarországi főurakkal, főpapokkal is. Egyik leghíresebb műve az Antwerpenben, Christopher Plantin által kiadott Emblemata (1564) volt. A képünkön látható emblémáskönyvet hat évvel később, ugyanebben a városban adta ki Philips Galle. A kiadás 16 metszetet és Hugo Favolino németalföldi orvos-humanista Carmen heroicumját is tartalmazza. Úgy tartják, hogy a mű Ausztriai János (1547–1578), a lepantói csata (1571) győztes spanyol hadvezér dicsőítésére született, de a közelmúltban igen komplex interpretációk láttak napvilágot. Az emblémák többsége katonai cselekedeteket és erényeket ábrázol antik feliratokkal, ókori mitológiai hősökkel és istenekkel díszített diadalívek segítségével, de kortárs utalásokkal (pl. ottomán öltözet) is találkozhatunk. A mű a lepantói ütközet hőseihez írt apologetikus irodalmi tradíciójához is kapcsolódik, melyben a klasszikus irodalom újjáteremtésével találkozhatunk. Az Egyetemi Könyvtár példánya csonka (a C5-6 és a D1-6 ívjelzésű levelek hiányoznak).

A kötet ebben az évben az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja. Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe!

További információkért, kérjük, látogasson el honlapunkra: https://konyvtar.elte.hu/hu/tamogatas/egyetemi-konyvtarert-alapitvany/konyv-orokbefogadasi-program.

 

RMK III 134/b 

Arcus aliquot triumphal, et monimenta victor. classicae in honor invictissimi ac illustris. Iani Austriae, victoris non quieturi, auctor Ioan. Sambuco. Quibus adiectum est eiusdem argumenti Carmen heroicum per Hugonem Favolinum. 

Antverpiae [Antwerpen] : apud Philippum Gallaeum MDLXXII [1572] 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár