Az inga éjszakája - Interaktív tárlatvezetés a világhírű Eötvös-inga bemutatásával a Kutatók Éjszakáján

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban, 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
Időpont: 2020. november 27-én 18.00 és 19.00 órakor

A tárlatvezetéseken 8-8 fő vehet részt a járványügyi szabályok betartása mellett (maszkviselés, kézfertőtlenítés, távolságtartás). A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a kiallitas@lib.elte.hu e-mail címen lehet.

Eötvös Loránd (1848–1919) fizikus figyelme az 1880-as évektől a gravitációkutatásra irányult, a korábbi műszerekhez képest Eötvös egy sokkal érzékenyebb és precízebb eszközt tervezett meg, melyet munkatársai segítségével folyamatosan fejlesztett. Süss Nándor finommechanikai műhelye (MOM elődje volt) által készített Eötvös-ingákkal Eötvös Loránd addig elképzelhetetlen pontossággal mutatta ki a súlyos és a tehetetlen tömeg azonosságát (Einstein általános relativitáselméletének az egyik alapja), megmérte a Föld gravitációs terének földrajzi hely szerinti változását.

Eredményeit terepi mérések adatai alapján kapta, csapatával a földfelszín alatti, különböző sűrűségű kőzetek jelenlétéből adódó gravitációs változások, anomáliák szempontjából érdekesnek mutatkozó területeket vizsgálta, így 30 év alatt Európa 1420 különböző pontján végeztek méréseket az ingával – Erdélytől Olaszországig.

Az Eötvös-inga egyik korai változatát, az 1898-ban készített „párizsi ingát” állítottuk ki A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága című interaktív tárlaton. Könyvtárunk zárása után, amikor már az utca is elcsendesedett, érdemes megfigyelni az ingát működés közben. Napközben, amikor nyüzsög a teljes város, percenként haladnak el az épület alatt a metrószerelvények, az ingában a szál, a műszer lelke, nem tud megpihenni egy pillanatra sem a folyamatos változástól. Azonban éjszaka már elcsendesedik a város, így szemléljük meg mi is együtt ezt az érzékeny műszert a Kutatók Éjszakáján.

Bővebb információ a tárlatról: https://eotvoskiallitas.elte.hu/

Csatlakozzon Bach-koncertünkhöz is, mely 2020. november 27-én 17.00 és 18.00 óra között kerül megrendezésre az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár aulájában!

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL