Új otthonra talált az első Szombathelyen gyártott Góbé

Az idősebb Rubik Ernő által tervezett oktató–vitorlázó repülőgép majdnem negyven év használat után a C–épületi aulában kapott helyet.

Szombathelyi Repülőklub ajánlotta fel a Savaria Egyetemi Központnak (SEK) az 1982-ben készült, tizennégy méter fesztávolságú, kétszázhúsz kilogramm tömegű repülőt.

HA-5500 lajstromjelű, Góbé R-26SU típusú gép tavaly még repült, de miután kiszolgálta élettartamának idejét, nagyjavítása típusgazda hiányában már nem volt gazdaságos.

A vasmadarat október 29-én csaknem hét óra alatt állították össze és – alpinisták segítségével – helyezték el az egyetem épületében a Szombathelyi Repülőklub munkatársai, stílusosan a plafonról függesztve.

A géppel hazánk repüléstörténetének értékes darabja került az intézménybe.

Az egymás mögötti ülésrendezésű Góbé R-26S kétkormányos kiképző vitorlázógépet id. Rubik Ernő három vitorlázó repülőgéptípusa harmadik tagjaként tervezte. Mivel a repülők esztergomi gyártását száztizenöt darab elkészülte után beszüntették, az 1970-es évek végére a gépállomány jelentős része elérte a nagyjavítás idejét, felújításra szorultak.

1979 májusában Tóth István, az akkori nevén Leonov Repülőklub titkára és a szombathelyi repülőtér parancsnoka, a XII. AFIT igazgatójaként megteremtette a kifutóban lévő Góbék nagyjavításának a feltételeit. Ennek a munkának köszönhetően a Góbék még újabb ötszáz órát repülhettek. Két év alatt a Magyarországon fellelhető nyolcvannégy Góbé R-26S vitorlázógép megfordult a szombathelyi csarnokban.

A XII. AFIT a nagyjavítással párhuzamosan, a megszerzett szakmai tapasztalatok birtokában felkészült a Góbék gyártására. 1982-ben id. Rubik Ernő és Fazekas József, a Magyar Légiközlekedési Vállalat akkori igazgatója segítségével a Szombathelyi Repülőklub több aktív tagja, élükön Tóth Istvánnal a tervek engedélyeztetése után a szombathelyi repülőtéren beindította a Góbék újragyártását, 1982-ben megszületett a szombathelyi Auto-Aero Repülőgépgyár.

A szombathelyi üzemben a Góbé R-26S típust átalakították, olyan szerkezeti módosításokat hajtottak végre rajta, hogy a vitorlázógép megfeleljen az amerikai és az európai légügyi előírásoknak.

A szombathelyi Góbék az R-26SU típusjelet és a HA5500-as sorozatszámot kapták. 1982 végére elkészült az első szombathelyi Góbé, amelyet a Szombathelyi Repülőklub kapott meg és használt kétezerötszáz órás teljes élettartama alatt, csaknem negyven éven keresztül.

Az R-26SU Góbéból hetvennyolc készült Szombathelyen, hatvanegyet a magyarországi repülőklubok kaptak meg, nagy részüket még ma is használják. Tizenhét repülőgépet exportáltak: tizenöt vitorlázógép Kubába, egy–egy Ausztriába és Nagy-Britanniába került. Az Auto-Aero Repülőgépgyár a sikeres felfutás után, 1990-ben hanyatlásnak indult, ami a cég megszűnéséhez vezetett.

Szerző: Kleinhappel Miklós
Forrás és képgaléria: https://sek.elte.hu

Illusztráció szerzője, forrása:
Kleinhappel Miklós